
Fotó: Boda L. Gergely
Hiába töltötte fel az Aquaserv regionális vízszolgáltató a mezőmadarasi vezetékrendszert, egyelőre nem tud szolgáltatni, mert lyukas a víztároló medence.
2013. október 10., 18:302013. október 10., 18:30
2013. október 10., 18:502013. október 10., 18:50
Még augusztus hetedikén írtunk arról, hogy a mezőmadarasiak egy éve hiába várják, hogy vezetékes ivóvizük legyen. A fővezetéket már tavaly lefektették, a vezetékes vízre igényt tartó családoknál elvégezték a belső munkálatokat, csak a víz nem folyik azóta sem a csapból. Akkor az Aquaserv képviselője megígérte, hogy egy hónap alatt biztosan elindítják a szolgáltatást. Azóta két hónap telt el, de a madarasiak még mindig nem tudják használni a vezetékes vizet, amibe jelentős összeget fektettek: csak a csövek, bekötések majdnem ezer lejbe kerültek háztartásonként. Érdeklődésünkre az Aquaserv regionális vízszolgáltató sajtószóvivője, Nicu Tomuleţiu elmondta, hogy az elmúlt időszakban, a rendszer feltöltése során derült ki, hogy a víztároló medence lyukas, ezért a szolgáltatást sem lehet beindítani.
„A tárolóból pumpálnánk a vizet a fogyasztókig, így amíg a kivitelező, akivel a polgármesteri hivatalnak van szerződése, nem javítja ki a hibát, mi nem tudunk tenni semmit. Ígéretet kaptunk rá, hogy napokon belül megjavítják a szavatossági idő alatt álló tárolót, s ha így történik, előreláthatóan két heten belül lesz vezetékes vize a mezőmadarasiaknak is” – közölte a szolgáltató képviselője.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!