Lóval gyógyítottak Jobbágyfalván

Húsz fős csoport tartózkodott a Tündér Ilona vendégház tanyáján a napokban, ebből tizenegy mozgássérült, akik számára lovas terápiát tartottak a szakemberek. Jancsó István szervezőtől megtudtuk: a marossárpataki Újjászületés egyesülettel közösen szervezték meg ezt a találkozót, hogy minél több mozgássérült személyt bevonhassanak a nálunk még újdonságnak számító gyógylovaglásba. Ezzel az egyének egyensúlyérzékét próbálják fejleszteni vagy rehabilitálni, hogy önmagukká válhassanak, azaz ne szoruljanak vagy csak minimálisan mások segítségére, továbbá magabiztosságukat is erősítsék. A cél segíteni ezeknek a személyeknek a társadalmi beilleszkedését.

Ez a szeminárium már a második, az elsőt idén augusztusban szervezték Szentegyházán a Hargita keresztény táborban. A mostanin a Hargita megyei Csíkszenttamásról és a Maros  megyei Bözödről, Marosvásárhelyről és Jeddről érkeztek mozgássérült személyek és segítőik, akikkel három oktató foglalkozott. A foglalkozásokon különböző kategóriájú mozgássérültek vannak: egyesek izomsorvadás, mások oxigénhiányos születés vagy amputálás miatt kerültek kerekesszékbe. A résztvevőkön azonban már látszik a fejlődés: már nemcsak egyenes, hanem hepehupás terepen is lovagoltatják őket, ez segít az egyensúlyérzék fejlődésében, erősíti a gerincizmokat, helyreállítja a csigolyákat.

A gyógyszeminárium megszervezése nem kis erőfeszítést jelent, hiszen a résztvevőknek speciális igényeik vannak, de ez a vendégház fogékony volt irántuk, a tulajdonos Szász házaspár akadálymentesítette a zuhanyzót, illemhelyet, ebédlőt, szálláshelyet, ezért segíteni fogják őket mozgatható emelkedők beszerzésében, hogy szükség esetén mindent akadály-mentesíthessenek ennek a csoportnak – részletezte Jancsó István.

Új, de hatékony

Simon Andrásékat már többször találtuk Jobbágyfalván, hisz gyerekek számára kétszer is szerveztek itt lovas nomádtábort. Érdeklődésünkre a foglalkozását tekintve tanár András elmondta: bár a gondolat régóta foglalkoztatja őket, csak idén nyáron kezdték el a mozgáskorlátozottak gyógylovagoltatását. Egy szemináriumon megszerezték a szükséges alapismereteket, megismerték az eszközöket, vannak megbízható lovaik. Ismerve Jancsó Istvánt, szóba került, hogy Maros megyében is be kellene vezetni a lovas terápiát, ezért egy magyarországi lovas tanyára is elutaztak, ahol kimondottan csak mozgássérültek számára tartanak lovas terápiát. Így került sor idén a Hargita keresztény táborban az első foglalkozásokra. Mivel, mint minden terápiának, ennek is a lényege a folytonosság, a kialakult csoportot most Jobbágyfalvára hívták, de szeretnék állandó rendszerességűvé tenni a találkozókat, foglalkozásokat. Egyik kollégájuk magyarországi lovasterápiás képzésre is jár, hogy ne csak Isten világosságával és szeretettel, hanem szakmai tudással is végezhessék ezt a munkát.

Dohi Zoltán misszionárius András állandó társa az oktatásban. Ő mutatja meg nekünk a speciális felszerelést, a deréktól lefele mozgásképtelen egyének számára kifejlesztett magas kápájú, stabil nyerget, amelyhez négy ponton biztonsági övekkel rögzítik a személyt, így gyakorlatilag is lehetetlenség leesni a lóról. Emellett attól függően, hogy mennyi ereje van, a földről is segítik az illetőt a nyeregben ülni, ha pedig ereje, bátorsága engedi, akkor ő maga is vezetheti a lovat, természetesen mellette van az oktató is. Az első szemináriumon csak rövid távokat tettek, most már hosszabbakat, akár 800 métert is bejárnak. A napi két foglalkozás során mindenki kétszer lóra ül, és már látszanak a kézzel fogható eredmények: míg az elején volt olyan személy, akinek alig száz méter után már ülni sem volt fizikai ereje, ma már végigmegy a lóval a távon. Vagy néhány héttel ezelőtt merev lábakkal és imbolyogva ült, és kétfelől tartották a nyeregben, ma már alig kis segítséggel vagy anélkül is képes megtenni a tíz-húsz perces lovas sétát.

Azt is megtudtuk: jövőben egy nagyobb tábort szeretnének szervezni, ahová Magyarországról és Angliából is eljönnek oktatók és foglalkozásvezetők.

Együtt élni ezzel, de bizakodva

Nehéz megélni azt, hogy mit érezhet az a szülő, aki gyermekét ölben hordva teszi fel a lóra, vagy egyszerre két felnőtt gyerekét kell ilyen helyre elhozza. Ennek ellenére mindannyian egybehangzóan vallják: „beleszülettek” ebbe a helyzetbe gyerekeikkel együtt, és kölcsönösen egymáshoz vannak kötve. Megtanulták elfogadni, hogy számukra ez a „normális” élet. És nem jelent számukra áldozatot elhozni ilyen foglalkozásra a mozgássérült gyereket, hisz a fejlesztés mellett ismerősökkel találkozhatnak, feltöltődhetnek – mondja a csíkszenttamási Albert Zoltán, aki lányát, Zsuzsát hozta ide. Velük érkezett Bözödről Farkas Julianna is, aki két fiát, Gyurkát és Jóskát hozta el ide is fejlesztésre. De számukra szükséges a társaság, kívánkoznak is az ismerősök közé, sok a közös beszélgetési téma is.

Az egyik mozgássérült, Kinga úgy érzi: az első fejlesztési foglalkozásokon egy kis félelemmel ült a lóra, de most már egyre bátrabb, és egyedül is sikerült lovagolni, ami önbizalmát is megerősíti. Ugyancsak derűs Sándor bácsi, aki már több mint húsz műtéten esett át életében, de derűjével ő adja meg a csapatban az „alaphangot”. Egy érdugulás miatt végzett műtét után amputálni kellett egyik lábát, ezért hozta el felesége erre a terápiára. Volna amiért elkeserednie, de mindent félretesz, vakmerőséggel és erős akarattal veszi az akadályokat, mert úgy érzi, Isten szereti őt, ezért tartotta meg földi létét.

A társadalom peremén

Jancsó István maga is mozgássérült, és egy ideig a Maros megyei egyesület vezetője is volt. A fiatalember kérdésünkre szabadkozott, de végül elismerte: az állam vajmi keveset törődik ezekkel az emberekkel. A sérülés fokozatától függően 230 vagy 290 lej segélyt juttat havonta számukra az állam, ebből kell fenntartania magát annak, aki egyedül, hozzátartozók nélkül él. Régen létezett egy szolidaritási alap, aki dolgozott, az nyugdíjat is kaphatott, de ez már megszűnt, az országban pedig alig van néhány olyan munkahely, ahol a mozgássérültek dolgozhatnának – így egyszerűen a társadalom peremére sodródnak.

Ami a terápia anyagi oldalát tekinti, nem panaszként, de elmondta Jancsó: a 290 lejes jövedelemből szinte senki nem engedhette volna meg magának a hétvégére kifizetni a 120 lejt, ezért csak úgy jöhettek el ide, hogy az Evoline cég igazgatója, Dimény Lóránt támogatásként kifizette a költségek felét. De mivel ezeket a foglalkozásokat rendszeressé kellene tenni, sürgősen további támogatókat kell keresniük.