Fotó: Boda L. Gergely
Maros Megye Tanácsának jelenlegi alelnöke, Lokodi Edit Emőke, aki 2012 júniusa előtt nyolc évig vezette az önkormányzatot, idén többre számított. Arra kértük, hogy értékeljen.
2013. december 30., 11:302013. december 30., 11:30
2014. január 05., 11:512014. január 05., 11:51
Mint mondta, nem babonás, ennek ellenére úgy érzi, az idei év „nem hazudtolta meg a 13-at”, sok negatív dolog történt, a jövőre nézve pedig reméli, – ahogy a Bibliában is meg van írva – hét szűk esztendő után hét bőséges év következik. „2013 mindenképpen három nagy Európai Uniós projekt befejezését kellett volna jelentse, amelyek még akkor elkezdődtek, amikor a Maros Megyei Tanács vezetését én láttam el: a motorsport-park, az ivó- és szennyvíz-hálózat felújítása és a hulladékgazdálkodási rendszer – számolt be az alelnök.
„Az első esetében júniusig kértünk hosszabbítást, a második részben elkészült. A legjobb állapotban a harmadik van, hiszen megépült a szentpáli lerakó, a marosvásárhelyi átrakó-, válogató- és komposztáló-állomás, a településeknek kiosztották a szelektív konténereket, a lakosság szelektív hulladékgyűjtésre való nevelését is elkezdték, tehát jövőre ez biztosan megvalósul. Szintén az én mandátumom alatt kezdődött a repülőtér utasfogadó részének a kibővítése, sikerült azt is befejezni. Továbbá szintén az én elnökségem alatt kezdtük meg a Nyárádmagyarós és Sóvárad közötti útszakasz modernizálását, amellyel időben vagyunk” – mondta el Lokodi Edit Emőke.
Továbbá a Kultúrpalota százéves rendezvénysorozatának szervezésébe nem volt beleszólása, és kifogásolja, hogy száz év kultúrát emlegettek (ez volt az eseménysorozat jelszava), holott száz év Kultúrpalotáról volt szó, a megye és a város kultúrája ugyanis ezeréves. „Aztán jött a sok baki, a Kultúrpalota és a megyeháza nagytermeinek az elnevezésével kapcsolatos bonyodalmak, a megyei könyvtár százéves évfordulója, ahol engem megint kihagytak, ami után kellett magyarázkodni, hogy miért nem volt magyar szó ezen a rendezvényen. A Teleki Tékának sokkal hangsúlyosabb szerepet kellett volna tulajdonítani. Elvártam volna, hogy a frakció, ahogy megegyeztünk, hangot adjon ennek, de nem én vagyok a frakcióvezető, és úgy látom, ez elsikkadt, ezzel pedig adósai maradtunk a magyar lakosságnak” – fogalmazott.
A 2013-as év attól hangosabb, hogy nagyobbak a magyarellenes kirohanások, ráadásul azt a karácsonyi ajándékot kapja a marosvásárhelyi magyarság, hogy a székelység történelmi lobogóját egyszerű reklámzászlóvá minősítik, és büntetéseket rónak ki – fogalmazott, majd határozottan hozzátette: „A többségnek meg kell értenie, hogy mi nem egy idehozott kisebbség vagyunk, mi nem »reklámozzuk magunkat«, hanem éljük a történelmünket, és ezért minket nem lehet megbüntetni”.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
Az egykor zászlókkal menetelő május elsejei tömeget a rendszerváltás után felváltották a fűbe terített kockás plédek, közös miccsezések, amolyan családias tavaszi ünneppé vált. Aztán ez is kezd kikopni, ma új tartalommal ruházzák fel a munka ünnepét.
Személyazonossági igazolványok kibocsátása miatt hétvégén nyitva tart a marosvásárhelyi lakossági nyilvántartó hivatal – olvasható a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
Kigyulladt Szászrégenben egy elektromos háztartási készülékeket raktározó csarnok, a hatóságok RO-ALERT figyelmeztetést küldtek a város lakóinak a sűrű füst miatt – tájékoztatott kedden a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Noha a mikrofonok és a hangosítópult elárulta, hogy nem csak beszélgetni jöttek ki a térre a néptáncosok és népzenészek, a Maros Művészegyüttesnek így is sikerült két villámcsődülettel meglepnie a járókelőket a tánc világnapján.
Lánccal és lakattal egy vonat elé, a sínekhez kötötte magát egy férfi kedden a marosvásárhelyi vasútállomáson. A 73 éves férfi a tanúk szerint az alacsony nyugdíja miatti elégedetlenségét akarta kifejezni ezzel.
szóljon hozzá!