Előbb aszfaltoznak, azután javítanak Marosvásárhelyen

Általában vehemensen tiltakoznak az utászok és az önkormányzatok, amikor az a vád éri őket, hogy fejetlenül végzik az útburkolat javítását. Most Marosvásárhelyen előbb aszfaltoztak, és csak ezt követően végzik el az úttesten szükséges javításokat.

Bakó Zoltán

2014. március 10., 13:522014. március 10., 13:52

2014. március 10., 13:532014. március 10., 13:53

Marosvásárhelyen a Kinizsi Pál utcában nem is olyan régen megjavították a már nagyon tönkrement útburkolatot. A városközpont közvetlen közelében levő utcában nagy a forgalom, kiskocsik, tehergépjárművek használják a Lajos király (Cuza Vodă), Sörház (Sinaia), Kinizsi utcai útvonalat arra, hogy a városközpontot kikerüljék, ha Szászrégen irányába, vagy irányából közlekednek.

Akadályok az út közepén

Örült is minden gépkocsivezető a Kinizsi utca felújításának, ugyanis a három közül csak az volt már tűrhetetlen állapotban. A múlt hét folyamán azonban valakinek eszébe jutott, hogy az említett utcában elfelejtették beágyazni az aszfaltba a kanálistetőket, ami miatt feltörték az új aszfaltburkolatot.Az elmúlt hét óta is feltúrt állapotban van a Kinizsi utca, helyenként forgalomirányító akadályokkal, amelyek arra hivatottak figyelmeztetni a gépkocsivezetőket, hogy az út szélén haladjanak. Az útakadály kikerülése kisautóval viszonylag egyszerű, de a kamionsofőröknek ugyancsak ügyeskedniük kell, hogy az akadályokat kikerüljék.

Fordított tankcsapda

Marosszentkirályon az iskola közelében veszélyessé vált az átkelés a megyei úton, mivel a marosvásárhelyi gyakorlathoz hasonlóan magasított gyalogátjárót képeztek az úttesten, ezt azonban nem kapták meg, holott a városban a gyakorlat szerint színesre festik az egész magasítást, hogy a gépjárművezetők jó előre láthassák, ugyanakkor a gyalogátjárót jelző közlekedési tábla mellé is ki szokták tenni a hepehupát jelző másik táblát, ezt azonban Marosszentkirályon elmulasztották. A magasítás lejtős részét lefestették, ám a festés nem látszik esős időben, a járművek ugyanis ráhordják a  sarat. Ha az átjáró környékén nincs gyalogos, a vezető pedig ráhajt a csapdára a településeken megengedett sebességgel, akár a gépjármű alváza is sérülhet.

Hasonló „csapdát” szereltek fel a következő faluban, Náznánfalván is, ami szintén nehezen észrevehető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között

Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.

Kamion gyulladt ki Nyárádselye és Nyárádmagyarós között
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Hirdetés
2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés