
Ellenőrzik az anyajegy körvonalait, színét, felszínét és egyéb jellemzőit
Fotó: Tuchiluș Alex
Tünetmentesen is ajánlják a bőrgyógyászok az évi egyszeri anyajegyvizsgálatot, hiszen az időben felfedezett elváltozás életet menthet. Marosvásárhelyen ingyenes a melanomaszűrés a bőrgyógyászaton, Csíkszeredában idén nem szervezik meg ezt.
2025. május 24., 08:512025. május 24., 08:51
Romániában évente ezer személynél fedeznek fel rosszindulatú anyajegyet, melanomát, egyharmaduknak pedig már nem tudnak segíteni. A bőrrákkal diagnosztizáltak száma ennél jóval nagyobb, de a legtöbb elhalálozás a melanomához köthető.
A Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság honlapján szereplő, a lakosság egészségügyi állapotáról szóló 2023-as statisztikai adatok szerint a megyében abban az évben 26 200 új bőrbeteget azonosítottak, ebből 142 bőrrákos volt. A nyilvántartásban előző évekből már szerepelt négyszáz bőrrákos személy. Az országos bőrgyógyászati társaság minden év májusában szervez tájékoztató kampányt, amelynek részeként több helyszínen lehet ingyenesen megvizsgáltatni az anyajegyeket.
A bőrgyógyászok az anyajegyeket egy speciális nagyítóval, dermatoszkóppal vizsgálják meg – függetlenül attól, hogy átlagosak vagy az elváltozás szabad szemmel is látható rajtuk. Ellenőrzik az anyajegy körvonalait, színét, felszínét, egyéb jellemzőit. A látottak alapján egyeztetnek a hozzájuk fordulóval, hogy szükséges további vizsgálat vagy minden rendben van. Azt is elmondják, hogy hogyan védekezzünk az ártalmas napsugarak ellen. A szakemberek szerint
és lehetséges, hogy mi szabad szemmel ezt nem vesszük észre.
Az országos anyajegyvizsgálatot szorgalmazó kampányba bekapcsolódott a Maros Megyei Klinikai Kórház bőrgyógyászati klinikája is. Ennek vezetője, Silviu Morariu a sajtónak elmondta, fontosnak tartják a megelőzést és a veszélyes melanoma kiszűrését, hiszen ez
Az időben felfedezett melanoma vagy a bőrrák más formája gyógyítható, de sajnos azt tapasztalják, hogy sokan későn fordulnak a szakemberekhez. A bőrrákos betegek száma évről évre nő, ezért is fontos, hogy rendszeresen felkeressük a bőrgyógyászt, aki megvizsgálja anyajegyeinket és megnézi a bőrünkön lévő más elváltozásokat.
Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában lévő bőrgyógyászaton naponta 12–14 óra között fogadják azokat, akik részt szeretnének venni az ingyenes vizsgálaton. Előzetes bejelentkezés szükséges, amit meg lehet tenni a 0365 882 533-as telefonszámon. Fontos tudnivaló, hogy
ehhez a vizsgálathoz nincs szükség küldőpapírra.
De ha az orvosok elváltozást találnak és további vizsgálatokra van szükség, akkor oda már küldőpapírt kell kérni a háziorvostól.
Tavaly májusban Csíkszeredában a sürgősségi kórházban is volt anyajegyvizsgálat, de mint megtudtuk, idén nem csatlakoztak a kezdeményezéshez.
Székelyudvarhelyen a városnapok keretében szokták a városi kórház szakemberei megvizsgálni dermatoszkóppal az anyajegyeket, és beszélni az embereknek a napvédő krémek használatának fontosságáról.
A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.
Teljes útlezárás van a Maros megyei Lukafalván áthaladó országúton, mert egy dinnyével megrakott teherautó felborult és kettétört egy villanyoszlopot is.
Összesen 75 ezer lejre lejre büntettek két magánszemélyt Marosvásárhelyen, miután kiderült, hogy közterületre hordtak építkezésből származó hulladékot, ruhákat és más szemetet.
szóljon hozzá!