Kutatóközpont nyílt a MOGYE-n

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A 70 éves fennállását ünneplő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egész éves rendezvénysorozattal ünnepli a kerek évfordulót. A december 7. és 11. közötti egyetemi napok keretében csütörtökön tartott Magas szintű orvosi és gyógyszerészeti kutatási központ avatóját az ünnepi év fénypontjaként tartják számon.

Vass Gyopár

2015. december 10., 19:342015. december 10., 19:34

Romániában ez az első ilyen jellegű kutatóközpont, a beruházást európai uniós alapokból valósították meg. Ahogy a csütörtök délutáni ünnepélyes megnyitón Leonard Azamfirei rektor egy újságírót idézve értékelt: „egy tíz hónap alatt, tízmillió euróból elkészült, tízes minőségű projekt”. Az egyetem vezetője úgy fogalmazott: egy régi álmuk valósult meg, a következő kihívás pedig az, hogy a központban a munka ténylegesen elkezdődjön.

A következő felszólaló a központ igazgatója, Minodora Dobreanu professzor volt, aki kifejtette: egy ilyen projekt megvalósítása nem egyszemélyes feladat, és méltatta a kutatókból álló csoport, de a tervezők, kivitelezők, továbbá az orvosi felszereléseket biztosító cégek munkáját, hozzájárulását a projekt véghezviteléhez.

Az alagsorból és négy szintből álló korszerű új épületben kapnak majd helyet a páciensek vizsgálatára, a mintavételre, kutatásra szolgáló termek és egyéb helyiségek. A 4000 négyzetméteren elterülő központ felszerelése több mint 400 különböző kutatásokhoz szükséges eszközt foglal magába. Az ingatlan beosztását, felszereltségét Dobreanu részletesen bemutatta. A leginkább szívérrendszeri rendellenességekre odafigyelő kutatóközpontban korszerű, non-invazív mérőeszközök teszik lehetővé a vizsgálatokat, de van immunonológiai, citológiai, molekuláris biológiai laboratórium is, ugyanakkor egy sejt- és plazmabank is segíti a kutatók jövőbeni munkáját.

Az avatáson részt vett Ecaterina Andronescu volt tanügyminiszter, aki örömét fejezte ki, hogy jelen lehet az eseményen, és üdvözölte a projekt megvalósulását. Az egészségügyi szaktárcát Corina Pop államtitkár képviselte, és reményét fejezte ki, hogy a kutatások kivitelezésére az egyetem megkapja a szükséges anyagi támogatásokat. Képviseltette magát a pénzügyi menedzseri és ellenőri feladatokat ellátó „félelmetes” Országos Tudományos Kutatási és Innovációs Hatóság is, amely intézmény képviselője szintén gratulált a projekt befejezéséhez. Lucian Goga prefektus azt a következtetést vonta le, hogy ha van egy komoly csapat, amely tudja, hogy mit akar, és összpontosítja erőit, akkor véghez is viszi a tervét. A kormánybiztos úgy vélte, a központnak köszönhetően Marosvásárhely még elismertebb lesz országos és nemzetközi viszonylatban, és reményét fejezte ki, hogy kutatásaikhoz partnerekre is lelnek. Az ünnepi beszédek után szalagvágás következett, majd a résztvevők körbejárták az épületet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Eltűnt kiskorút keres a Maros megyei rendőrség

Egy 13 éves kiskorút keres a Maros megyei rendőrség, aki a dicsőszentmártoni lakásotthon lakója.

Eltűnt kiskorút keres a Maros megyei rendőrség
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hömpölyög a szemétbotrány – ki fizeti ki a másfél millió lejes pénzbírságot?

Saját szemétszolgáltató cég létrehozásában látja az időről-időre felerősödő szemétbotrány megoldását Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, akivel a napokban született bírósági döntésekről és a másfél millió lejes pénzbírságról is beszélgettünk.

Hömpölyög a szemétbotrány – ki fizeti ki a másfél millió lejes pénzbírságot?
2026. október 13., kedd

Jövőre lehet még egy magyar tannyelvű óvodája Marosvásárhelynek

Hosszú várakozás után egyre közelebb ér a célhoz a marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum: benyújtotta az óvoda működési engedélyének kérelmét, folyamatban van az engedélyeztetés. Ha minden jól megy, 2027 szeptemberében indulhat is az első ovis csoport.

Jövőre lehet még egy magyar tannyelvű óvodája Marosvásárhelynek
2026. október 13., kedd

Transzformátorállomásokat változtatnak köztéri műalkotássá Marosvásárhelyen

Constantin Brâncuși világát idéző színekkel és formákkal díszítik a régi, lakónegyedbeli transzformátorállomásokat fiatal művészek Marosvásárhelyen, a gyerekeket pedig délutáni alkotóműhelybe várják.

Transzformátorállomásokat változtatnak köztéri műalkotássá Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Hegyimentőkkel az Istenszékére

Maros megye egyik legszebb és leglátványosabb hegycsúcsára, az Istenszékére szerveznek gyalogtúrát a Maros megyei hegyimentők.

Hegyimentőkkel az Istenszékére
Hegyimentőkkel az Istenszékére
2026. október 13., kedd

Hegyimentőkkel az Istenszékére

2026. október 12., hétfő

Öt év után lezárult a Soós Zoltánt érintő egyik korrupciós ügy

Öt év után lezárta a városházi alkalmazottak áthelyezéséről szóló ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) – jelentette be hétfőn közösségi oldalán Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere.

Öt év után lezárult a Soós Zoltánt érintő egyik korrupciós ügy
2026. október 12., hétfő

Nagyobbak a számlák, mint amire számítottak, pénzt vettek el az iskoláktól

A tömegközlekedés biztosítása és a számlák kifizetése miatt nagy léptékű költségvetés-kiigazítást eszközöltek hétfőn Marosvásárhelyen. A rendkívüli tanácsülésen többek között a tanintézmények el nem költött pénzeit vették el, de nem csak.

Nagyobbak a számlák, mint amire számítottak, pénzt vettek el az iskoláktól
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
2026. október 12., hétfő

Több mint hatvan gyorshajtót bírságoltak meg a Marosvásárhely és Szászrégen közötti úton egyetlen nap alatt

76 bírságot szabtak ki a rendőrök október 11-én a 15-ös országúton, a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszon végzett közúti ellenőrzések során. A szabálytalanságok többsége gyorshajtás miatt történt.

Több mint hatvan gyorshajtót bírságoltak meg a Marosvásárhely és Szászrégen közötti úton egyetlen nap alatt
2026. október 12., hétfő

Továbbra is a szülők állják a legtöbb egyetemista albérletét, de vannak fontos szempontok a lakás kiválasztásakor

Egy országos felmérés szerint a romániai egyetemisták idén is nagyrészt a családjuk anyagi támogatására szorultak albérletük kifizetésekor. Idén azonban a 200–300 eurós havi bérlemények a népszerűbbek, míg tavaly többen fizették ki akár a 400 eurót.

Továbbra is a szülők állják a legtöbb egyetemista albérletét, de vannak fontos szempontok a lakás kiválasztásakor
Hirdetés