Küldik az erdélyi búzát a Magyarok Kenyerébe

Küldöttséget meneszt a magyarországi Kenderesre a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezete (RMGE-Maros) szombaton a Magyarok Kenyere gabonájának ünnepélyes begyűjtésére.

Bakó Zoltán

2014. július 24., 13:072014. július 24., 13:07

2014. július 24., 13:072014. július 24., 13:07

Különleges program indult 2011-ben, akkor tíz tonna búzát gyűjtöttek össze a Kárpát-medence magyar lakta településeiről. A búzából minden évben pékáru készül, amelynek bevétele jótékony célokat szolgál. Emellett több tonna lisztet ajánlanak fel a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak, ahol két és félezernyi gyermeket nevelnek. A kezdeményezésnek köszönhetően évek óta a gyerekek több hónapon keresztül ehetnek magyar kenyeret Erdélyben.

Csomós Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, a szervezet felvállalta, hogy az erdélyi gazdakörök, vagy egyéni gazdák által adományozott búzát rendeltetési helyére juttassa. „Nekünk is szívügyünk, hogy a Böjte Csaba testvér által vezetett gyermekotthonokat segítsük a mindennapi kenyér biztosításában. Ez egy igen szép és nemes akció, ami az erdélyi magyar gazdák emberiességét bizonyítja” – mondotta az elnök.

Szombaton egy szimbolikus mennyiséget, egy zsáknyi búzát visznek el a kenderesi Horthy ligetbe, ahol az ünnepélyes begyűjtés megtörténik, következik, hogy a további adományokat majd egyenesen a Csaba testvér által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttassák el. A gazdaköröket, egyénileg gazdálkodókat, bárkit, akit érdekel az adományozás nemes cselekedete felkérik, hogy erre szánt búzaadományaik felajánlását továbbra is jelezzék az RMGE-Maros szervezetnek (telefon: 0265-268 125), amely bármilyen mennyiségű búzát hajlandó átvenni és eljuttatni Csaba testvér gyámolítottjainak.

Szombaton délelőtt Kenderesen huszárok és lovas bandériumok felvonulása után iskolások ünnepi műsorát láthatják majd a búzát hozó küldöttségek, s miközben az adományok átvétele zajlik, bemutatják a környező települések jellegzetes ételeit, értékelik az eseménnyel kapcsolatos rajzverseny eredményeit, majd megszentelik a búzaadományokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés