Környezetvédelmi stratégia – csak elméletben

Ismét kidolgozásra kerül Maros megye környezetvédelmi stratégiája, a megyei önkormányzat jóváhagyta az ezt kidolgozó szakmai bizottságot, csakhogy mindehhez nincs költségvetés rendelve. Vagyis bármilyen terv csupán elméleti.

Gáspár Botond

2014. július 10., 14:512014. július 10., 14:51

2014. július 10., 15:032014. július 10., 15:03

A megyei önkormányzatoknak időről időre el kell készíteniük az alárendeltségükbe tartozó közigazgatási terület környezetvédelmi stratégiáját. Ennek első lépése az, hogy a közgyűléseknek jóvá kell hagyniuk annak a szakemberekből álló munkacsoportnak az összetételét, amely az Országos Környezetvédelmi Ügynökség módszertana alapján a tervet kidolgozza.

A Maros megyei önkormányzatnak gyakorlatilag fel kellett újítania a 2007 és 2013 közötti környezetvédelmi tervét és az azt koordináló bizottság összetételét, ez megtörtént, a következő lépés tehát a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó stratégia kidolgozása és gyakorlatba ültetése.

„Az akciótervben szereplő környezetvédelmi prioritásokat a megyei önkormányzatnak követnie kell. Ezek természetesen összhangban kell álljanak az Európai Unió-szintű környezetvédelmi irányvonalakkal. A stratégia teljes körű, vagyis tartalmaz a víz minőségére, a károsanyag-kibocsájtásra, a védett területekre vonatkozó előírásokat is, megszabja azokat az elképzeléseket, lépéseket, amelyeket a megyei önkormányzatnak tennie kell, hogy mindez rendben legyen. A hibája, veszélye ennek az, hogy nincs költségvetés hozzárendelve, ezért a stratégia pusztán elméleti” – ismertette megkeresésünkre a megyei önkormányzat alelnöke, Kelemen Márton.

Hozzátette, ugyanide tartozik például a hulladékgazdálkodás is, amelyre – mint ismert – Maros megye az országban elsőként átfogó, integrált projektet nyújtott be uniós forrásokra, és több mint 40 millió eurós támogatást nyert el. „A stratégiában leírtakhoz az érintett intézmények megpróbálnak anyagi hátteret előteremteni, ezek tekintetében az Európai Uniós programok a legfontosabbak. A korábbi Maros megyei stratégiának része volt a hulladékmenedzsment, az ivó- és szennyvíz-hálózat bővítése, amelyet a Szektoriális Operacionális Program környezetvédelmi kiírásán keresztül valósítottunk meg” – ismertette a megyei közgyűlés RMDSZ-es alelnöke.

Felvetésünkre, hogy a megyei önkormányzatban többször elhangzott, legtöbbször Pokorny László tanácsos vetette fel, hogy a Marosnak a Marosvásárhely és Szászrégen közötti szakaszán a folyómederből történő kitermelés is jelentősen szennyezi a vizet, Kelemen Márton kifejtette: az Európai Unió által kidolgozott és Románia által is jóváhagyott úgynevezett vízdirektíva (a vízgazdálkodásra vonatkozó törvényes előírások és javaslatok) is tiltja  a folyómederből történő kitermelést, így már a Marosból sem vonnak ki kavicsot, homokot, ballasztot (sódert).

„Jelenleg a régi ártérből, a kitermelt anyagok mosásából származó víz kerül vissza a folyóba, az szennyez. Egyébként ennek a szigorúbb ellenőrzése, a folyómederből a kavicskitermelés és a csatolt tevékenységek felügyelete is részét kellene képezze a stratégiának, és ehhez pénz is kellene” – mondta Kelemen Márton.

A Maros megyei környezetvédelmi koordináló bizottság elnöke a megyei környezetvédelmi ügynökség vezetője, Dănuţ Ştefănescu, tagja pedig Răzvan Şipoş (a megyei önkormányzat főépítésze), Lucian Branea (a környezetvédelmi őrség vezetője), Claudiu Sângeorzan (a földhivatal vezetője), Ioan Matei (a statisztikai hivatal vezetője), Fegyverneky Sándor (az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hivatal vezetője), Rodica Colceriu (a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság technikai igazgatója), Alexandru Alexa (megyei rendőrparancsnok), Kovács Endre (ezredes, sürgősségi alakulat), Sorin Megheşan (Dicsőzentmárton polgármestere), Dan Eugen Bândea (Segesvár alpolgármestere), Rareş Bircea (Radnót alpolgármestere), Tar András (Erdőszentgyörgy alpolgármestere), Alexandru Liţ (Nyárádtő alpolgármestere), Smaranda Cecan (prefektusi szakigazgató), Csortan Ilona (Szováta főépítésze), Sorinei Tripon (Marosludas közintézője), Kagán Ildikó (marosvásárhelyi városháza szakigazgatója), Constantin Sorin Posteucă (szászrégeni városháza szakigazgatója), Silvia Jude (mérnök, mezőgazdasági igazgatóság), Hajdu Zoltán (a Fókusz Öko Központ vezetője), Papp Tamás (a Milvus Egyesület elnöke) és Szakács Zoltán (a Rhododendron egyesület programvezetője).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés