Kopjafák üzennek Székelyszentistvánról

Vasárnap felemelő pillanatok közepette emlékeztek az aradi vértanúkra és eszméikre Székelyszentistvánon, még a kopjafaavatás előtt. Az ünnepi istentisztelet keretében Kiss Dénes református lelkész a zsidók babiloni fogságára emlékeztetett, és arra a pillanatra, amikor Sidrák, Misák és Abednégó megtagadták a király kívánságát, és nem imádták annak bálványát. Dániel próféta könyvében nemcsak a zsidók, hanem a mi néma kisebbségi sorsunk is meg van írva – hangsúlyozta a lelkész –, mert annak ellenére, hogy ma elmondhatjuk érzéseinket, tiltakozhatunk, a hatalom nem hallgatja meg ezeket. 

Mártírok és Krisztus követői

Tőkés Lóránt unitárius lelkész a vértanúk szavaira emlékeztetett: Dessewffy szerint hősökre és mártírokra van szükség, Lahner szerint Krisztus keresztje és a bitó oly rokon – a tizenhármak Aradon nem csak mártírok, de Krisztus követők is voltak. Beszédében a lelkész a fiatal nemzedékhez szólt: a mi harcaink már nem a csatatereken folynak, hanem otthonainkban, közösségeinkben. Ellenségeink nem fegyverrel törnek ránk, hanem szíveinket fertőzik meg, bemásznak gondolatainkba. Amikor a tévék hőseit követjük, amikor a mobiltelefonok idegen zenéit hallgatjuk, amikor az újlatin, bizánci vagy angolszász kultúra fertőz meg, akkor már csatát veszítettünk. Továbbá a világosi fegyverletételnél is nagyobb veszteség a gyermekvállalás halogatása – hangsúlyozta a lelkész.

Színvonalas ünnepi műsort mutatott be a helyi ifjúság Szabó Irén, Nemes Emese és Albert Csilla pedagógusok irányításával. Felelevenítették október 6. pillanatait, felsorolva a vértanúkat, egy-egy utolsó mondatukat idézve abból, amit elmondtak, mielőtt a bitófához léptek. 

Megvalósult álom

Az, hogy október 6-án tizenhárom kopjafával gazdagodott Székelyszentistván és Hármasfalu, a helyi Sándor János fafaragó mesternek köszönhető. A Homoród-menti Városfalván született mester 1961-ben került Szentistvánra tanítóként, s ott él ma is. Sok nemzedék felnevelése mellett rájött, hogy szereti a fát, és mint minden székely ember, értelmes dolgokat tud kihozni belőle. Így kezdett el évtizedekkel ezelőtt székelykapukat ácsolni és faragni, majd a címerfaragáshoz nyúlt, és elgondolkodtató dolgokat hozott ki a fa formájából. Faragott kopjafája a legnagyobb magyar, Széchenyi István nagycenki mauzóleumában áll, míg Budapesten az Országos Széchényi Könyvtárban található az egykori Magyarország hatvannégy vármegyéjének faragott címere. De a számtalan címer és kompozíció mellett készített templomi mennyezeti kazettákat is, legutóbb pedig e tizenhárom kopjafával ajándékozta meg faluját – méltatta a művészt Kiss Dénes lelkész.

Az ünnepség a kultúrotthon előtt álló kopjafáknál folytatódott, ahol az ünneplőket a cséjei Kovács István harsonajátéka, rekviem fogadta, énekelt a Bartha József által irányított helyi dalárda, László János havadi nyugalmazott irodalomtanár szavalt, majd a lelkészek Isten áldását kérték a jelenlévőkre és ünnephelyre.

A műsor végén Sándor János lapunknak elárulta: egyszer a csókfalvi templomból kijövet ébredt rá, hogy nincs a községben egy olyan hely, ahol az október 6-i vértanúkra emlékezni lehessen. Ötletét többen felkarolták, majd miután pártfogója, Lázár Levente lelkész más gyülekezetbe távozott, a szentistváni Nemes András és a csókfalvi Szombatfalvi István segítették. A művész azt mondta, ha nem kerül méltó hely, a Csont Gyula által adományozott fából faragott kopjafákat saját udvarán és kertjében fogja felállítani, de azok végül a kultúrotthon előtti térre kerültek. Alig tudta könnyeit visszatartani a felemelő templomi ünnepségen – árulta el a művész. „Áldom az Istenemet, hogy ez az ötlet megszületett, és ennyi embert lángra tudott lobbantani, pozitív értelemben fel tudta kavarni az érzelmeket” – összegzett Sándor János, aki 2006-ban Bocskai-díjat kapott életművéért.