Kőolajról és identitásról vitáztak a diákok

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Érdekes témákról vitáztak magyarországi és erdélyi diákok a hétvégén a marosvásárhelyi 7-es számú általános iskolában zajló disputa versenyen. A diákoknak komoly érvrendszert kellett felállítaniuk, hogy meggyőzzék a bírókat a kőolajjal és az identitással kapcsolatos álláspontjaikról. 

Becze Dalma

2013. október 28., 09:542013. október 28., 09:54

2013. október 28., 10:182013. október 28., 10:18

Először történt meg, hogy a magyarországi Országos Disputa Versenyt az anyaországon kívül szervezték. A verseny 19 éves hagyománnyal rendelkezik, és minden évben más városban tartják. Az utóbbi néhány évben a marosvásárhelyi 7-es iskola disputa csapata is részt vett a megmérettetésen, s idén először meg is szervezhette a döntőt.

Összesen 31 csapat vetélkedett a hétvégén, ebből 7 erdélyi diákokból állt. Jelen volt a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány néhány csapattal, akárcsak az Erdélyi Disputa Egyesület, amely két sepsiszentgyörgyi és egy brassói csapatot nevezett. Rajtuk kívül négy marosvásárhelyi csoport képviselte Erdélyt.

A disputa versenyeken háromfős csapatok egymás ellen küzdenek, sorsolás alapján dől el, hogy állítani vagy tagadni kell a tételmondatot. Három korcsoport van, az egyes a 4-6. osztályosokat jelenti. A kettes korcsoportba a 7-9. osztályosokat sorolják, a hármasba pedig a 10-12. osztályosok tartoznak. A hétvégi rendezvényen az egyes korcsoportnak a következő tételmondatot kellett feldolgoznia: A kőolaj-kitermelés az emberiség hasznára válik. A kettes és hármas korcsoport azt állította, vagy fordított esetben tagadta, hogy az identitás megőrzésének a garanciája a helyi hagyományok ismerete.

Az iskola igazgatója és egyben a verseny szervezője, Tamási Zsolt elmondta, a vita lényege, hogy csapatban és egyénileg is jól kell teljesíteni, mert mindkettőt díjazzák. „A csoportban három szerepkör van, az egyik játékos megnyitja a vitát, felvázolja az érvrendszert, és példákat ad. A második játékos cáfol, és ezt szintén példákkal támasztja alá, a harmadiknak pedig úgy kell összegeznie a vita menetét, hogy meggyőzze a bírót állításaikról” – tudtuk meg a pedagógustól.

A disputa fontosságáról kérdeztük a Pécsről érkezett tanárt, Guzsvány Évát. „Azért nagyon lényeges a disputa - mondta -, mert a vitával való foglalkozás során a gyerekek megtanulnak fellépni bizonyos helyzetekben, ugyanakkor a disputa magabiztosságot ad és megtanít érvelni” – magyarázta a vendég.

A marosvásárhelyi Bóni Zsuzsánna kilencedik osztályos tanuló elmondta hogyan készültek a versenyre. „Anyagot gyűjtöttünk könyvekből és az internetről, majd érvrendszert állítottunk fel, amelyet többször elgyakoroltunk” – foglalta össze.

A marosvásárhelyiek közül második helyezést ért el a kilencedikes Szabó Blanka az egyéni szerepkörben. A csoportok közül a szintén vásárhelyi Lego csapatot kell kiemelnünk, amely negyedik helyen végzett a kettes korcsoportban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés