A marosvásárhelyi börtönben ítéletüket letöltő kiskorú személyekkel találkoztak a marosvásárhelyi diákok, a rendőrség által szervezett megelőző program keretében.
2012. május 05., 14:192012. május 05., 14:19
2012. május 05., 14:402012. május 05., 14:40
A rendőrség által kezdeményezett találkozósorozat célja, hogy a középiskolai diákok megismerhessenek néhány, lopásért, csalásért, bántalmazásért elítélt kiskorú személyt, és jobban megértsék, hogy néha a meggondolatlan cselekedeteknek súlyos következményei vannak.
A kiskorú bűnözés megelőzését célzó találkozó keretében pénteken az elítéltek a marosvásárhelyi Traian Savulescu Kollégium tizedikes és tizenegyedikes diákjaival találkoztak. A több mint félszáz középiskolás élénken figyelte a rendőrök előadását az erőszakos cselekedetekről, a kiskorúakra kiróható büntetésekről és azokról a konkrét esetekről, amikor a fiatalok, néha akaratukon kívül törvényszegőkké válhatnak. Elhangzott: a fiatalok néha nem értik meg, hogy tetteik mennyire súlyosak és, hogy a diákcsínyeknek is néha komoly következményei lehetnek. Nem ritka, hogy egy verekedés során jelentős anyagi károk, vagy súlyos testi sérülések keletkeznek, és az elkövetőket akár börtönbe is zárhatják.
A találkozón a diákok kérdéseket tettek fel a kiskorú elítélteknek. A marosvásárhelyi rendőrség és a börtönigazgatóság által kezdeményezett találkozósorozat egész a tanév végéig, más középiskolákban folytatódik.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!