
Fotó: Kántor Tibor
„Ítélőszék” elé került Vass Levente urológus kedden, az orvosi egyetem tanárát ugyanis több magyar kollégája feljelentette és elbocsátását szerették volna, ám az oktatási intézmény szenátusa nem szavazta meg a kirúgást.
2013. július 04., 16:102013. július 04., 16:10
2013. július 04., 19:532013. július 04., 19:53
Vass Levente a Székelyhon.ro megkeresésére elmondta, igaz, hogy az egyetem adminisztrációs tanácsa bizottságot hozott létre, amely azt vizsgálta, hogy időben jár-e be a munkahelyére, megtartja-e rendesen az óráit, van-e túl sok hiányzása. Bár a bizottság május 20-án kihallgatta, május 26-án pedig kijelentette, hogy nem bűnös, júniusban ismét egy bizottság állt össze, s ugyanazon vádpontok miatt javasolták Vass Levente munkaszerződésének felbontását.
„Kedden még sok alkalmazottamat azzal riogatták, hogy estére már nem leszek sem osztályvezető, sem kórházi főorvos, sem egyetemi tanár, de a szenátus nem szavazta meg az elbocsátásomra vonatkozó javaslatot. A szenátus fele az elbocsátás ellen szavazott, fele meg tartózkodott, egyetlen szavazat sem szólt a kirúgás mellett. Köszönöm a román és magyar kollégáknak, hogy kiálltak és megvédtek” – mondta Vass Levente, aki úgy érzi, belefáradt abba, hogy ok nélkül rágalmazzák és ártatlanul meghurcolják.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!