
Fotó: Gligor Róbert László
Nyárádszeredában is köszöntötték a szépkorúakat az idősek világnapja alkalmából. A volt óvoda helyiségei szűknek bizonyultak, annyian fogadták el a meghívást, vagy szerették volna ünnepélyesebbé tenni a pillanatot.
2013. október 04., 17:092013. október 04., 17:09
2013. október 04., 17:472013. október 04., 17:47
Elsőként a Deák Farkas Általános Iskola előkészítő osztályának tanulói Kátai Judit tanítónő vezetésével mutattak be rövid verses-énekes műsort. Az apróságok arra bíztattak mindenkit, hogy „szeressétek az öregeket”, és verssel mondtak köszönetet a nagymamáknak, akik „szeretve szolgálnak nekünk, és együtt örülnek velünk”.
Kun Bálint Emese orvos is köszöntötte a szépkorúakat. Nem a naptári évek, hanem az élet megpróbáltatási szerint öregszik az ember, ezért nagyon fontos, hogy ismerjük meg magunkat, kössünk békét önmagunkkal, és tudatosan törekedjünk arra, hogy egyensúlyban legyenek vágyaink, képességeink és lehetőségeink. Az időskorban megjelenő betegségek gyakran szoros összefüggésben vannak a lelki élettel, ezért először is a lelki békét kell megteremteni, elfogadni a változásokat, esetleges betegségeket. Helyes táplálkozással, a dohányzás mellőzésével, gyakori testmozgással megóvhatjuk szívünk egészségét. De a test mellett a szellemet is frissen kell tartani, ezért sokat kell olvasni, keresztrejtvényt fejteni, társasjátékokat játszani és új ismeretek megszerzésére törekedni – tanácsolta az orvos, aki hangsúlyozta: ebben a korban a legfontosabb feladat az egészséges életmód elsajátítása, valamint a fizikai és szellemi jólét kialakítása és fenntartása.
A szeretetvendégség előtt Suba Gyöngyi művelődési igazgató részleteket olvasott fel a mindenki által Józsi tatának becézett, kilencven éves Rigmányi József második világháborús visszaemlékezéseiből. Megtudhattuk, hogyan akart mindenáron magyar katona lenni a parajdi fiatalember, hogyan került a hadseregbe, és írásaiból a német és francia hadfogságot, a lágereket is megismerhetjük. De vannak derűs, olvasmányos szakaszok is, mint a sarmasági libavacsora, vagy hogyan mentette meg életét egy ottani lánytól kapott énekeskönyv.
Mintaképek
Az idősek napja egybeesik a zene napjával, így az ünneplés kettős indíttatású volt: most avatták a Bocskai István Dalkar székházát, azt az épületet, amelyet az óvoda elköltöztetése után a szervezet használatba kapott a várostól. A női dalkör vidám dalokkal szórakoztatta az időseket és vendégeket.
A nyárádszeredai nyugdíjasok egyesülete nevében Magyari Vencel mondott köszönetet a gyönyörű programért, valamint Kiss Hajnal nyugalmazott tanárnő, aki többek között két személyt emelt ki beszédében. Józsi bácsit, aki nem a panaszkodó, zsörtölődő öregkort testesíti meg, hanem 90 évesen is könyvet ír, valamint Ferencz Csaba nyugalmazott zenetanárt, a helyi dalkör karnagyát, akit az időskor mintaképének nevezett, és olyan embernek, aki sosem tudja abbahagyni a munkát. Végül mindenkihez Áprily szavait intézte: „lélek van teveled, nem maradsz egyedül”.
Betöltik a székházat
Ferencz Csaba karnagy az idősek tudomására hozta, hogy a dalkar székházát heti egy-két nap szívesen a nyugdíjasok rendelkezésére bocsátják. Még némi bútort, olvasnivalót, társasjátékot szeretnének szerezni, és a kórus próbái, tevékenységei mellett foglalkozásokat, rendezvényeket lehet rendezni itt.
Tóth Sándor polgármester portálunknak elmondta: bár nincs a legjobb állapotban az ingatlan, de ismerve a dalkar tevékenységét és terveit, elképzeléseit, szívesen bocsátották a rendelkezésükre a volt óvoda épületét, és megpróbálnak egyéb támogatást is megadni számukra.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!