A közel kétéves huzavona után a marosvásárhelyi képviselő-testület megszavazta a 2-es számú általános iskola átnevezését, így szeptembertől a város egykori polgármesterének, Bernády György nevét viselheti a tanintézet. A kétnyelvű névtáblákat pénteken függesztették ki az épület homlokzatára.
2013. augusztus 25., 19:392013. augusztus 25., 19:39
A polgármesteri hivatal illetékesei péntek délután helyezték el a Dózsa György utcai iskola bejárata fölé a kétnyelvű táblákat, amelyeken hosszú küzdelem után Bernády György neve szerepel. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a magyar helyesírás értelmében a nevet nem kellett volna idézőjelbe tenni.
Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei elnöke a város polgármesterének szánt péntek reggeli második nyílt levelében a következőket írja: „Gondolja, hogy ilyen könnyen félrevezethetők a marosvásárhelyiek, akik pontosan tudják, hogy az iskolák 5 százaléka van magyar nemzetiségű személyiségekről elnevezve. Több mint két évbe telt civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán egyet a modern város megalapítójáról, Bernády Györgyről elnevezni, de a névtábla még mindig nincs az épület homlokzatára kifüggesztve? A vásárhelyiek azt is tudják, hogy a kétnyelvűség csak részlegesen érvényesül, nem a méltányosság szerinti egyenlő arányban. Az ön értelmezése szerinti kétnyelvűség így jelenik meg: Piaţa Trandafirilor tér...\"
Balázs Éva, a tanintézet aligazgatója szerint a hét elején kaptak értesítést a polgármesteri hivataltól, hogy a legrövidebb időn belül felszerelik az új névtáblákat.
Az RMDSZ Maros megyei elnökének idézett levele pénteken reggel került nyílvánosságra, a névtáblákat pedig péntek délután helyezték el az iskola épületén.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!