Hagyományosan október 1-jén kezdődik az egyetemi tanév Romániában, Marosvásárhelyen is a legtöbb egyetemen ezen a napon tartják a tanévnyitókat. Az orvosi egyetemen idén is külön tanévnyitót tart a magyar tagozat.
2012. szeptember 30., 12:172012. szeptember 30., 12:17
2012. szeptember 30., 12:332012. szeptember 30., 12:33
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen is hétfőn tartják a tanévnyitó ünnepséget reggel 10 órától az egyetem Köteles utcai Stúdió termében. A színin a hagyományos köszöntő beszédek mellett mindig a „nagyobbak” is szerepet kapnak az évnyitón, különleges előadásokkal köszöntik az elsőéveseket.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hivatalos évnyitója is hétfőn reggel 10 órakor kezdődik, a Kultúrpalotában köszöntik az elsőéveseket. A MOGYE-n azonban idén is – a múlt évihez hasonlóan – külön tanévnyitót szervez a magyar tagozat: de a hivatalos évnyitó után kerül erre sor, a magyar ajkú hallgatókat a marosvásárhelyi Vártemplomba invitálják déli 12 órára.
A Petru Maior Egyetem több évnyitó ünnepséggel készül a különböző kaorok számára: A Nicolae Iorga utcai egyetmi épületben reggel tíz órakor a a természet- és bölcsészettudományi kar, valamint a közgazdaság-tudományi és közigazgatási kar hallgatóit várják, 11.30 órától pedig a mérnöki kar számára nyitják meg a tanévet ugyanott. A egyetem Jeddi úti épületében három kar számára három megnyitót is tartanak: 9, 10 és 11 órától.
Mintegy 250 négyzetméternyi felületen teljesen leégett a teteje egy lakóháznak egy Maros megyei faluban vasárnap hajnalban, szerencsére a lakóknak időben sikerült kimenekülniük.
Facebook-videóban foglalt állást a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokkal kapcsolatban Dorin Florea korábbi marosvásárhelyi polgármester.
Súlyosan megsérült két ember egy marosludasi közúti balesetben szombaton. Az egyik sérült életveszélyes állapotban volt, amikor a mentőegységek kiértek.
Az ortodox húsvéti ünnepek miatt változások lesznek a tömegközlekedésben és a forgalomban Marosvásárhelyen.
Péntek estétől-hétfő reggelig Marosvásárhelyen, a város különböző részein forgalomkorlátozásra kell számítani az ortodox húsvét miatt.
Kigyulladt autóhoz riasztották a Maros megyei tűzoltókat Héjjasfalvához, pénteken a déli órákban.
Alig egy óra eltéréssel két tűzesethez riasztották a Maros megyei tűzoltókat két különböző településre, péntekre virradóra.
A Maros megyei rendőrség gazdasági bűncselekményeket kivizsgáló osztályának munkatársai április 9-én, csütörtökön öt ingatlanban tartottak házkutatást.
Vandalizmus történt Marosvásárhely legújabb parkjában: ismeretlenek megrongálták a Cserealja szabadidőpark nyilvános mosdóit.
Két különböző helyszínen is be kellett avatkozniuk szerda reggel a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak.
szóljon hozzá!