Kevesebb kirándulás, több papírmunka

Nem olyan egyszerű manapság egy osztálykirándulást megszervezni, a legkisebb kiszálláshoz is hosszas utánajárás és rengeteg papírmunka szükséges. Bár az idén érvénybe lépett törvényszigorítás a gyerekek biztonságát segíti elő, a pedagógusokat megterheli a sok engedély beszerzése.

Becze Dalma

2014. május 12., 16:502014. május 12., 16:50

2014. május 12., 17:002014. május 12., 17:00

Már az Iskola másként alternatív hét folyamán felmerültek a kiszállások dokumentációival kapcsolatos nehézségek, de egy vidéki iskolának például egy bábszínházi látogatás is sok papírmunkába kerül. A tanév végéhez közeledve osztálykirándulásokat szerveznek, azonban a sok utánajárás miatt előreláthatóan csökken majd ezek száma.

A kiránduláshoz hozzájáruló összes szervezettől szükség van papírokra, a szállító cégtől, a szállást és étkezést biztosítóktól, sőt a tevékenység lebonyolítóitól is. A háziorvosnak igazolást kell adnia a gyerek egészségügyi állapotáról, és nem utolsó sorban szülői engedély is szükséges ahhoz, hogy kiskorú részt vehessen az adott kiránduláson. Amennyiben több napos kirándulásról, táborról van szó, egy tábortervet is kell tartalmaznia a dokumentációnak, amelyben szerepel az összes úti cél, akárcsak a feladatok vagy játékok, amelyeken a diákok részt vesznek. Ezeket az igazolásokat, engedélyeket, terveket két példányban kell összeállítani, egyik a tanfelügyelőségen másik pedig az iskolában marad.  

A dokumentációkkal foglalkozó tanfelügyelő, Minodora Deac elmondta, bármilyen kiszálláshoz szükségesek ezek a papírok. „Az Oktatási Minisztérium határozata alapján részletes beszámolót kell készíteniük a pedagógusoknak a kiszállásokat illetően. Bár Maros megyében nem voltak balesetek vagy bármilyen más jellegű gondok kirándulások alkalmával, az ország több megyéjében történt ilyesmi. Ezáltal csak a gyerekek biztonságát szeretné növelni a szaktárca” – mondta a tanfelügyelő.

A pedagógusok úgy érzik, hogy a temérdek papírmunka még jobban megterheli őket. A Nagyernyei Általános Iskola igazgatója, Kali Gabriella elmondta, valószínűleg csökkenni fog a kirándulások száma emiatt. „Nagyon sok a plusz utánajárás, de nyilvánvalóan nem lehetetlen. Egy kisebb kiruccanást, mondjuk egy bábszínházi előadást is nehezebb megszervezni, nem hogy egy két-három napos kirándulást összehozni. Sajnos attól tartok, hogy emiatt kevesebb pedagógus vállalja be a szervezést” – tudtuk meg az intézményvezetőtől.

A szervezetek, intézmények igyekeznek segíteni a pedagógusoknak, rendelkezésükre állnak bármilyen engedélyre, leírása legyen szükségük. Az Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház igazgatója, Gavril Cadariu elmondta, volt már olyan eset, hogy messziről érkeztek diákok kérték az intézmény pecsétjét. Az igazgató hozzátette szívesen segítenek ilyen kérdésekben.

A több napos rendezvényeket szervező Outward Bound szállást és étkezést is biztosít a diákok számára, ezért felajánlották, hogy az őket érintő dokumentációkat előre elkészítik. „Észleltünk egyfajta megtorpanást a pedagógusok részéről, ezért mi így próbálunk segíteni. A szállást, étkezést és tábortervet, sőt kérésre még a szállás papírjait is előre kitöltjük, s a jelentkezőknek készen odaadjuk” – mondta Varga Katalin közkapcsolati felelős.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés