
Vagy csak úgy tűnik? – folytathatnánk a címben feltett kérdést. Bár hivatalosan megnyitották a nagymacskák házát és a madárházat, egyelőre ezek nem látogathatók, az állatok pedig „rejtőzködnek” az elkerített részekben. Alapos megfigyelés után sem tudtunk felfedezni vízimadarakat, és csak véletlenül pillantottuk meg a magas fűben elnyújtózva napozó hiúzt.
2012. július 19., 17:402012. július 19., 17:40
2012. július 19., 17:502012. július 19., 17:50
Az állatkert igazgatója, Kopacz András elmondta, a nagymacskák házában kisebb belső javításokat eszközölnek, emiatt nem lehet látogatni. Amúgy egyelőre csak a hiúz, a jaguár és a leopárd költözött ide, ezeket nappal kiengedik a kifutókba. Mivel a régi, lebetonozott kifutók helyett most tágas, füves, bokros helyen sétálgathatnak, heverészhetnek, nehezebben lehet megfigyelni őket, akárcsak a medvéket, ha a számukra elkerített nagy erdőrészben csatangolnak. A nagymacskák volt lakhelyét egybenyitották, a régi oroszlánketrec mellett egy újabbat alakítottak ki. A látogatók két oroszláncsaládot figyelhetnek meg, elzárva egymástól.
Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a madárpavilont csak télire fogják megnyitni a látogatók előtt, mivel a vízimadarak most a tóban és a környékén tanyáznak, nincsenek az épületben. A hőmérséklet csökkenése után költöztetik őket, és akkor a látogatóknak is szabad bejárást biztosítanak a pelikán alakú épületbe.
A Székelyhon.ro arra is kíváncsi volt, hogy mikorra várható az elefánt és a zsiráf érkezése. „Annyit elárulhatok, hogy az elefánt ideköltöztetéséhez szükséges iratokat most állítjuk ki, és annak függvényében, hogy mennyi időt vesz igénybe az ügyintézés, egy-két hónapon belül megérkezik az ormányos. Az biztos, hogy örömünnep lesz számunkra, és hiszem, hogy minden vásárhelyi számára az elefánt érkezése. Előreláthatóan egy-két hetet az érkezése után még karanténban marad. A zsiráfról egyelőre konkrétummal nem szolgálhatok, de biztos vagyok benne, hogy év végéig az is lesz a marosvásárhelyi állatkertben” – nyilatkozta Kopacz András.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!