Kevés rászorulóhoz jut el idén az élelmiszersegély

Több tonnányi alapélelmiszert juttat európai segélyből a Maros megyei tanács a rászorulóknak, és a visszajelzésekből úgy tűnik, csak kevesen kapják meg a csomagot még ebben az évben.

Simon Virág

2012. december 13., 14:482012. december 13., 14:48

2012. december 13., 14:532012. december 13., 14:53

Míg az ország más megyéi többségében már novemberben szétosztották az Európai Unió által az alacsony jövedelműeknek biztosított élelmiszereket, Maros megyében erre egyelőre nem került sor.

Nekifogtak a szétosztásnak

Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke novemberben arra hivatkozva halasztotta el a műveletet, hogy választások lesznek és a polgármesterek az élelmiszerekkel kampányolnának. A Székelyhon.ro kérdésére a megyei tanács sajtószóvivője, Anca Matieş elmondta, a polgármesteri hivatalok előzetes egyeztetés alapján, keddtől szállítják el a segélyeket. Az olaj még mindig nem érkezett meg, így azt utólag kapják meg a jogosultak. Az eddig alkalmazott eljárás, hogy a megyei tanács hét nappal előtte értesítőt küld az érintett hivataloknak, hogy legyen idejük megszervezni a termékek elszállítását, raktározását. A sajtószóvivő állítása szerint Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala már megkapta az értesítést, de még nem válaszolt rá.

A vásárhelyiek csak januárban vehetik át

A marosvásárhelyi városháza szakigazgatóságának vezetője, Major Márta elmondta: „Nem igaz, hogy kaptunk értesítést, és sajnos már így is túl késő van ahhoz, hogy idén ki tudjuk osztani a segélyt. Holott nagyon sok rászoruló személy van, aki számított a lisztre, cukorra, olajra, hogy abból valamit sütni, főzni tudjon az ünnepekre. Marosvásárhelyen több mint nyolcezren jogosultak a segélyre. Tudomásom szerint már majdnem minden megyében kiosztották a segélyeket” – mondta az igazgatóság vezetője.

Szászrégenben igen, Szovátán nem

Szászrégenben a volt közüzem Abafája utcai székházában december 14-től osztják az alapélelmiszereket tartalmazó csomagokat. Az érintettek december 24-ig naponta 8–17 óra között vehetik át a termékeket. A segélyek kiosztása szünetel december 25. és január 3. között. Megtudtuk, Nyárádszeredában hatszáz jogosult van. A polgármesteri hivatal csütörtökön kapta meg az értesítést, így jövő héten még nem vehetik át a segélyeket, és emiatt idén nem is tudják szétosztani. A szovátai polgármesteri hivatalnál arról tájékoztattak, hogy egyelőre értesítést sem kaptak, pedig a helybéliek nagyon várják az alapélelmiszereket.

A segélycsomag tartalma

A törvény előírása alapján a jogosultak az idén (vagyis legtöbben csak 2013-ban) a következő alapélelmiszereket vehetik át: fehérliszt (16 kg), puliszkaliszt (5 kg), száraztészta (1,2 kg), keksz (60 dkg), rizs (8 kg), szárazbab (1 kg), zöldborsókonzerv (1,5 kg), paradicsomlé (80 dkg), hámozottparadicsom-konzerv (1,6 kg), cukor (4 kg).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés