
Fotó: Boda L. Gergely
Nagy a verseny országszerte pedagógusok körében, ugyanis nagyon kevés végleges állás van, a helyettesítői állások esetében pedig több iskolában is kell tanítani ahhoz, hogy kijöjjön az óraszám. Maros megyében több mint ezer pedagógus vett részt a versenyvizsga írásbeli szakaszán, ám a helyek száma itt is alacsony, például egyetlen magyar végleges állás van az elemi oktatásban, amelyre 86 tanítónő jelentkezett.
2014. július 21., 15:382014. július 21., 15:38
2014. július 21., 17:032014. július 21., 17:03
Országszerte 32 167 pedagógus vizsgázott hétfőn összesen 4761 helyre. A versenyvizsga részét képezik az óraadói vizsgák és gyakorlati próbák is, amelyeken legalább ötöst kellett elérniük a pedagógusoknak ahhoz, hogy részt vehessenek az írásbelin.
Maros megyében 1054-en vizsgáztak, és 103 pedagógus hiányzott – tudtuk meg Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettestől, aki azt is tudomásunkra hozta, hogy 174 végleges állás van a megyében. „Sajnos nagyon kevés a végleges állás, azonban van több mint 1300 helyettesítői állás. Ezek a posztok viszont csak 1-2 órát foglalnak magukba, tehát ahhoz, hogy egy pedagógusnak kijöjjön a heti 18 órája, két-három iskolában is kell tanítania. Egyre kevesebb a diák, ezért az osztályokat összevonják, így a helyek is csökkennek” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Mindennek ellenére ezekből a helyekből kell a pedagógusok többségének válogatnia. Illés Ildikó elmondta, sokan mennek szülési szabadságra, mások kivesznek egy éves fizetés nélküli szabadságot, ennek köszönhetően vannak helyettesítői állások.
A helyek hiánya miatt magyar tagozatos pedagógusok román tagozaton is tanítanak és fordítva, csupán a tanítók esetében határolódik el a két tagozat. Maros megyében egyetlen végleges állás van az elemi oktatásban, amelyre 86 tanítónő jelentkezett. A végleges álláshoz el kell érni a hetes átlagot, akik ennél kisebb jegyet kapnak csak helyettesítő álláshoz juthatnak.
Hétfőn reggel kilenc órakor már a vizsgatermekben kellett lenniük a pedagógusoknak. Első lépésként leellenőrizték az adatokat, a tételek azonban csak 10 óra után érkeztek. Ezek kiosztásától számítva négy óra állt a vizsgázók rendelkezésére. A pedagógusok szerint nem voltak nehezek a tételek, az óvónőknek például módszertanból kellett remekelniük. Gráger Éva Zita elmondta, elfogadható volt a tétel. „Egy kezdő óvónőnek nehezebbnek tűnhetett, ugyanis a mindennapos tevékenységekről kellett írnunk, természetesen szaknyelven. A tapasztaltabbak számára ez nem okozott nehézséget” – hangsúlyozta az óvónő.
Nem minden pedagógus volt megelégedve a tétellel. Orosz Ildikó biológia szakos tanár elmondta, sokan már az első óra után elhagyták a vizsgatermet, ahol ő vizsgázott, heten is feladták. „Zavaros volt a fordítás, magyartalan megfogalmazásban kaptuk kézhez a szövegeket. Emellett nem olyan dolgokat kértek, amelyet a mindennapokban felhasználunk, ezzel a földrajzos és a tanító kollégák is egyet értenek\" – mondta a pedagógus. Sok versenyvizsgázónak az a véleménye, hogy szándékosak az évről évre nehezebb tételek, hiszen kevés hely van, így azt szeretnék, hogy minél kevesebben írjanak átmenő jegyet.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!