Két évtizede a szenvedélybetegekért

Bustya Dezső nyugalmazott lelkipásztor bevezetőként elmesélte egy pincérrel való beszélgetését a székelykocsárdi állomáson, aki azt mondta neki, hogy lelkészre és pincérre mindig szükség lesz. Mindig lesznek szomorú emberek, akiknek egy része a templomban, a másik pedig a kocsmában keres vigasztalást – mondta a felszolgáló. Ebből kiindulva beszélt arról, hogy mit jelent Istenhez menekülni, és mit jelent alkohollal vagy más szenvedélyekkel „orvosolni” a problémákat. Felhívta a hallgatóság figyelmét, ne essenek abba a hibába, hogy utolsó lehetőségként gondolnak a templomra.

Az igehirdetés után Adorján Kálmán lelkipásztor, a csoport vezetője arra kérte Bustya Dezsőt, az egyik alapítót, hogy meséljen az elmúlt húsz évről. A nyugalmazott lelkipásztor a számok helyett arról beszélt, hogy egy nagyszerű közösség, egy család alakult ki. Természetesen voltak kudarcélmények is, amikor egy-egy csoporttag visszaesett, de igyekeztek azokra összpontosítani, akik gyógyulni akartak.

A továbbiakban mindenki elmondta egy-két szóban, hogy miért jött ide. Volt, aki változást keresett, mások közösséget, de olyan is volt, akit a kétségbeesés vezérelt, végül néhányan azt is elmondták, hogy mit jelentett számukra a csoport.

Érdeklődésünkre az 59 éves Csulak László mesélt tapasztalatairól. „1995 tavaszán kerültem a vásárhelyi csoportba, azóta is tagja vagyok. Azért jöttem, mert változtatni szerettem volna az addigi életvitelemen, és éreztem, hogy saját erőből nem megy. Ismertem a csoport egyik alapítóját, azonban sokáig nem érett meg bennem az elhatározás. Végül ezt a megoldást választottam. Sokat segítettek nekem ezek az alkalmak, visszanyertem az elvesztett bizalmat a család és az ismerősök részéről, stabil munkahelyet találtam, és egy társat is, aki már tíz éve a feleségem” – mondta a csoporttag.

Befejezésképpen egy rövid vetítést láthattak a jelenlevők, amelynek során felelevenítették az elmúlt húsz év legfontosabb élményeit.