Kérdések és válaszok

A marosvásárhelyi tanács csütörtöki ülésének elején megtudhattuk, miért akkor seprik a város utcáit, amikor a legnagyobb a gyalogosforgalom, de arra is választ kaphattunk, hogy a plénum egyetlen nagyrománia párti képviselőjének miért nem tetszett, hogy Sütő Andrásnak mellszobor helyett egész alakos szobrot állítanak.

Fancsali Attila

2012. május 24., 18:252012. május 24., 18:25

2012. május 24., 19:002012. május 24., 19:00

Az önkormányzati képviselők közül napirend előtt mindössze Kolozsvári Zoltán kívánt felszólalni. Az utolsó ülésén részt vevő tanácsos (Kolozsvári Zoltán a júniusi önkormányzati választásokon már nem indul újabb mandátumért – szerk. megj.) kérte, hogy mutassák be a plénumnak a Kövesdomb lakónegyedben végzett munkálatok dokumentációját. Ezt követően elmondta, magyarázatot kért arra, hogy a köztisztasági vállalat alkalmazottai miért akkor seprik az utcákat, amikor a legnagyobb a gyalogosforgalom: 7 és 8 óra között. „Érdekes választ kaptam, és bár szégyenlem, de felolvasom”  – mondta. A hivatalos átiratban az állt, hogy azért seprik az utcákat a reggeli órákban, mivel a munkások akkor tudnak hatékonyan dolgozni. „Azokban az órákban megfelelőek a fényviszonyok. Éjszaka nem lehet, mivel a közvilágítás nem megfelelő.”

Ezt követően Mózes Levente is szót kért, elmondta, hiányolja a magyar feliratokat többek között az aluljáróból, Claudiu Maior alpolgármester válaszként biztosította a képviselőt, hogy az ülés után személyesen nézi meg a Győzelem téri aluljáróban, hogy így van-e.

A napirend előtti felszólalásokat követően az első pontban a Sütő András-szoborra vonatkozó tervezetet tárgyalták a tanácsosok. Azért volt szükség újabb határozatra, mert korábban, amikor a tanács elé került a szoborról szóló határozat, akkor mellszobor (románul bust) szerepelt benne, de végül egész alakos szobrot (statuie) állítanak az írónak. Sita Ioan, a Nagyrománia Párt tanácsosa felháborodásának adott hangot amiatt, hogy „változtatják” a dokumentum szövegét, és ezért hat hónap után újból kell azt tárgyalni. Végül Csegzi Sándor alpolgármester elmagyarázta, hogy a Sütő András Baráti Kör kezdetben műemléket akart írni az eredeti határozattervezetbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés