Képzést tartanak az unitáriusok

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Felnőttképzést tart a Magyar Unitárius Egyház a nyárádmenti unitárius egyházközségek hívei számára szombaton, november 23-án Nyárádszeredában.

Gligor Róbert László

2013. november 20., 09:392013. november 20., 09:39

2013. november 20., 09:422013. november 20., 09:42

A képzésen hangulatos együttlétet, felemelő éneklést, hasznos ismereteket és érdekes előadásokat ígérnek a szervezők. A nyárádszeredai református egyház Bocskai István termében 10 órától kezdődő eseményen  Ferenczi Enikő, Kovács Sándor és Czire Szabolcs tartanak előadásokat az érett, egészséges felnőtt emberről, a Biblia felszínességéről és mélységéről, Jézusról a kutatások fényében, az unitárius egyház több évszázados küzdelmeiről, de életkrízisekről és a hit segítségéről, továbbá olyan szellemi értékekről, amelyet minden unitáriusnak illik ismerni. Abrudbányai János dékán már 1942-ben megfogalmazta, hogy az unitárius történelmet a múlttól eltérően nem egy-egy híresebb püspök vagy áldozatos főúr fogja meghatározni, hanem „az emelkedett szellemű, lelkű és gondolkodású, az öntudatos cselekvéssel tevékenyen alkotó unitárius népközösség egyeteme fogja irányítani”. A képzés célja az ismeretekkel is felvértezett, tudatos, cselekvő unitárius identitás megerősítése.

Az öntudat erősítését szolgálja

Az Erdélyi Unitárius Egyház stratégiai céljai közt kiemelt a világi tagok aktívabb bekapcsolása, az értelmiségiek célirányos képzése, és általában a világiak vallási és nemzeti öntudatának erősítése a közösségi szerepvállalás érdekében. Ezt a célt az egyház többek között a felnőttképzési programok keretében kívánja megvalósítani. Alapvető cél a közösség tagjainak képzése, aktivizálása, öntudatuk erősítése minőségi tanfolyamok révén. Az előadások megpróbálják átfogni a legalapvetőbb témákat, mindezt újszerű, közérthető és mégis mély, inspiráló formában – tudtuk meg Czire Szabolcs teológiai tanártól, a képzés szervezőjétől, aki azt is elmondta: a mostani célcsoportot a nyárádmenti hívek alkotják Szentgericétől Vadadig, mintegy 70 személy.

Nyitnak mások felé is

Az elmúlt két évben közel húsz különböző helyszínen tartottak kétnapos képzést, még Magyarországon is. Ezeken a rendezvényeken más felekezetűek is részt vettek. Jelenleg egy újabb képzéssorozatot terveznek, amely a több felekezet felé nyitva a mai kereső, öntudatosabb életre vágyó ember gyakori kérdéseit boncolgatja majd – tette hozzá Czire.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés