Kátyúzás, útfelújítási tervek Marosvásárhelyen

Kátyúzással kezdődött az év, teljes felújításokkal, valamint útépítéssel folytatódik – derült ki Marosvásárhely két alpolgármestere szerkesztőségünknek tett nyilatkozataiból.

Szucher Ervin

2015. január 26., 17:532015. január 26., 17:53

A városháza terveiről kérdezett Claudiu Maior és Peti András óvatosnak bizonyultak, mondván, hogy konkrétumokról csupán a költségvetés csütörtöki elfogadása után számolhatnak be.

A tervek között viszont olyan merész elképzelések is szerepelnek, mint a Maros-híd összekötése az Egyesülés lakótelepi Burebista úttal vagy a belvárosi Ballada utca kiszélesítése és megnyitása a gépkocsiforgalom előtt. „Itt már csak a sarki kocsma épületét kell kisajátítanunk, és a római katolikus egyházzal kell kiegyezzünk egy iskolai ingatlancserét illetően, majd kezdhetünk neki a bontásoknak, és a mindmáig csak gyalogosok által használt összekötő utca kiszélesítéséhez, illetve a Szabadság utcai körforgalom kialakításához. Jól haladunk a termőföldek kisajátításával az elkerülőút meghosszabbítása mentén is, de ahhoz nem tudunk nekilátni az idén. Ugyanakkor készülünk leaszfaltozni a Nagyhegyszőlőbe vezető földutat, a Negoi utcát. Persze ezek az elképzelések, minden a költségvetéstől függ” – sorolta az önkormányzat nagyobb lélegzetű elképzeléseit Peti András.  

A polgármesteri hivatal szintén az idén kezd neki a Jeddi utat és a klinikákkal összekötő tizenkét utca korszerűsítésének. Mint ismeretes, az elmúlt év vége felé a Regionális Operatív Program keretében a városháza négy pályázatot írt alá a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, amelyek értéke eléri a 48,5 millió lejt. Ezek közül a legnagyobb az a projekt, amely az egymástól csaknem nyolc kilométerre lévő két városrészt köti össze. A Regio program keretében finanszírozott beruházás összértéke 45,3 millió lej, amiből vissza nem térítendő uniós támogatás 26,4 millió lej. A tervek szerint nemcsak az úttestet javítják fel és modernizálják, hanem a közterületet, valamint a zöldövezetet is felújítják az érintett utcák mentén. Szó van 32 ezer négyzetméternyi járda újraburkolásáról, 11 ezer négyzetméter felületű parkolóhely korszerűsítéséről és a közvilágítás modernizálásáról.

Addig is, amíg az időjárás lehetővé teszi a munkálatok elkezdését, az elmúlt napokban városszerte nekiláttak a kátyúzásnak. „Megpróbáljuk kihasználni az enyhe időt, és ideiglenesen betömni a télen keletkezett kisebb-nagyobb gödröket. Terveink szerint a lehető legrövidebb időn belül mintegy 1500 négyzetméternyi összfelületű gödröt tömnénk be, amire 120 ezer lejt különítettünk el” – magyarázta Claudiu Maior. A tűzoltómunka elvégzésén túl mind a demokrata liberális Maior, mind az RMDSZ-t képviselő Peti hangsúlyozni kívánta, hogy amennyiben csütörtökön az önkormányzati képviselők többsége igent mond a városháza által kidolgozott költségvetés-tervezetre, rajtolhatnak is a közbeszerzési eljárások, majd a tavasszal nekiláthatnak a munkának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés