Nem a választásokra, hanem a pontosabb számlázásért, az előrelátható fogyasztás felbecsülése érdekében járják a megyét.
2012. május 23., 15:382012. május 23., 15:38
2012. május 23., 18:202012. május 23., 18:20
Május 26–31. között az E.ON gázszolgáltató kampánysorozatot indít, amelynek során bejárja az összes fogyasztói pontokat, hogy leolvassák a mérőműszerek (órák) állását. A kampány arra irányul, hogy időszerűsítsék az adatbázisukat, reális képet nyerjenek arról, hogy milyen mennyiségű földgáz megy be az elosztó rendszerbe, s ebből mennyi jut el külön-külön a fogyasztókhoz. A cég szakemberei szerint a júniusi számlákon külön megjelenik rovatban a fogyasztási szabályzás is.
Azok a fogyasztók, akiknek júniusban a leolvasott fogyasztásról szóló számlát kell kapniuk, e mellett megkapják a szabályzási mutatókat is, amelyet a május végi leolvasott fogyasztási érték alapján határoznak meg. Azoknak a számláján pedig, akik csak a szabályozott (előrelátható – prezumtiv – fogyasztási) számlát kellett hogy kapják ebben a hónapban, a szabályozott fogyasztás értéke jelenik meg.
A leglényegesebb, hogy a júniusi számlákkal együtt minden háztartási fogyasztó kap egy mellékletet is a számla mellé, amelyben részletesen elmagyarázzák valamennyi számlatétel jelentését.
Távoltartási végzést adtak ki egy negyvenkét éves férfi nevére, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétfőn este a Somostetőn megszúrt egy negyvenéves férfit. A nyomozást folytatják.
Július végéig hosszabbították meg a felmondási időt a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál dolgozó csaknem ezer szakember számára. A rossz hír, hogy az országos portálok szerint csak jövő tavasszal kezdődhet el újra a termelés a nagyüzemben.
Újraindult az utcák takarítása Marosvásárhelyen – jelentette be hétfőn délután Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere. A megyeszékhelyen május 20-tól nem volt szolgáltatás, ugyanakkor most sem tudni, hogy meddig lesz.
Kétnapos ellenőrző akciót tartottak a maros megyei közlekedési rendőrök a vasútállomások és a vasúti átjárók környékén, ahol közel 70 bírságot szabtak ki, és négy jogosítványt vontak be.
Elkezdődhet hétfőn délben a közterek takarítása Marosvásárhelyen, miután a városvezetés nyolc ajánlat közül kiválasztotta az egyik céget, és június 4-én szerződést kötött vele. A polgármester szerint a szolgáltatás megkezdése a prefektusi hivatalon múlik.
Megkapta a környezetvédelmi jóváhagyást a nyárádszeredai tehermentesítő út terve. Így Bukarestbe utazhatnak az illetékesek, hogy megkössék a szerződést, és kiderüljön, hogy mikor kezdik el a csaknem öt kilométeres út megépítését.
Lesodródott az útról egy autó vasárnap kora reggel Szováta Parajd utcájában.
Hétvégi fitneszedzésekre jár több szellemi fogyatékkal élő fiatal Marosvásárhelyen a Healthy Athletes Impact Grant elnevezésű nemzetközi projekt keretében, amellyel bizonyítják: a mozgás nem ismer határokat – sem fizikai, sem társadalmi értelemben.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A marosvásárhelyi Vártemplom székely népi díszítésű virág- és madármintás kék színű felújított bútorait mutatják be vasárnap a tíz órás istentisztelet során.
szóljon hozzá!