Jóváhagyták a reptérvezető kinevezését

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Július elseje helyett már hétfőtől életbe lép a marosvásárhelyi repülőtér új menedzserének szerződése, mivel a Maros Megyei Tanács csütörtöki ülésén a testület elfogadta Peti András igazgatóhelyettes lemondását is.

Gáspár Botond

2013. június 20., 14:532013. június 20., 14:53

2013. június 20., 15:312013. június 20., 15:31

„Újítást vezettünk be a romániai közigazgatásba, hiszen eddig ezt a módszert nem alkalmazták közintézmények. A reptér vezetőjének kiválasztásakor egy szakosodott magáncég nemcsak segédletet nyújtott, hanem sikerült ezt a feladatot teljes egészében decentralizálni, kiadni. A reptér politikamentessé tételét kiemelten fontosnak tartom, s ezt elértük” – ismertette a Maros megyei önkormányzat csütörtöki ülésén Ciprian Dobre elnök, amikor a testület arról kellett döntsön, hogy jóváhagyja-e a Transilvania légikikötő új menedzserének, a The Searchers Advisory Kft. fejvadász cég által kiválasztott Vladimir-Mihai Vasilescunak a kinevezését.

Vasile Filimon PDL-s képviselő négy módosító javaslatot tett az elvárásokra vonatkozóan: évi 400 ezer utas (a 260 ezer helyett), hétfőtől szombatig napi járat beindítása Marosvásárhely és Bukarest között, az önfenntarthatósági arány emelése 45%-ról 60%-ra, valamint hogy csak havi 1000 eurós fizetést szavazzanak meg, és amennyiben a menedzser teljesíti az elvárásokat, akkor év végén kapjon 25 ezer eurós bónuszt. Az önkormányzat titkára, Paul Cosma ismertette, Vasilescu jogi értelemben véve folytatja az intézményvezetői mandátumot és nem újat kezd, ezért neki is csak a már elfogadott gazdasági feltételeket lehet megszabni, továbbá most nem tárgyalták az ügykezelési tervet, ezért az utasforgalomra vonatkozó módosítást csak akkor lehet megtenni, amikor a terv elkészül és elfogadják. Továbbá a törvény nem teszi lehetővé bónuszok és prémiumok kifizetését, ezért a tervezetet az eredeti – havi 2500 eurós fizetés – feltételekkel bocsátották szavazásra.

Ion Tuşnea PPDD-s képviselő kijelentette: szerinte a megbízott fejvadász nem végzett alapos munkát, és nem bízik Vasilescuban, mert négy éve járt utoljára a marosvásárhelyi repülőtéren és nincs tapasztalata hasonló tisztségben.

Rövid felszólalásában Vladimir-Mihai Vasilescu annyit mondott: „Reptérré szeretném alakítani az intézményt, hiszen most, közigazgatási és gazdasági szempontból nem tekinthető annak”. Mandátumát az eredetileg tervezett július elseje helyett hétfőtől kezdi, hiszen a csütörtöki ülésen sürgősségi napirendként a testület elfogadta Peti András eddigi ideiglenes vezető lemondását, akit Marosvásárhely alpolgármesterének választottak. Végül 23-an jóváhagyták a reptér új menedzserének kinevezését, 6-an pedig tartózkodtak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés