
Immár 19. éve, hogy a vártemplomi református közösség segélyakciókat szervez a rászoruló gyülekezetek és gyülekezeti tagok támogatására. Április 5-én, szombaton a segélyező bazár helyszíne a marosvásárhelyi építészeti iskolaközpont udavara volt.
2014. április 05., 23:532014. április 05., 23:53
2014. április 06., 00:362014. április 06., 00:36
A József nádor (Victor Babeş) utcai iskolaudvaron már a 10 órai nyitást követően nagy volt a tolongás. A vásárhelyiek már megszokták, hogy a református bazár előnyös áron kínál használt, de jó minőségű ruházati, használati cikkeket, játékokat, bútort. Ezúttal is így történt.
Hollandk segítenek
„Egy Rotterdam melletti holland református gyülekezet szociális munkásai gyűjtötték össze ezt a segélyszállítmányt az erdélyi református gyülekezetek számára, s el is hozták azzal az óriási kamionnal, ami itt áll az udvaron” – mondta el Henter György vártemplomi református lelkész portálunknak a pultok mellett. Négy-öt erdélyi gyülekezetet segítenek így, évente kétszer. Ezek közül egyik a marosvásárhelyi vártemplomi, de van egy-egy Bihar, illetve Kolozs megyei is. A búzásbesenyői, pókai, gyülekezetek tartoznak még a patronáltak közé.
Segélyből pénz, pénzből segítség
Négy éve bazárt szerveznek az idehozott segélyekből, hogy a szociális szükségleteket (fűtés, gyógyszerek, élelmiszer, stb.) fedezni tudják a gyülekezetek rászorulóinál. Úgy döntöttek, hogy a segítségnek az a legjobb módja, ha a segélyeket pénzzé teszik, majd a pénzből azt vásárolnak, amire a legnagyobb a szükség. „Van olyan tízgyerekes családunk, amelynek már régóta mi töltjük fel a gázpalackját minden hónapban – hogy csak egy példát említsek. De vásárolunk babakocsit, takarót, ruházati cikkeket, élelmiszert is a rászorulóknak” – mondta a lelkész, aki úgy tájékoztatott, hogy általában 6-7 ezer lej jön be egy-egy alkalommal az árulásból. „Templom- és parókiajavításra is ki kell spórolnunk valamennyit, mert sajnos az a helyzet, hogy a hívek negyven százaléka nem fizeti az egyházfenntartási járulékot” – osztotta meg velünk is a gondokat a lelkész.
A maradék tovább megy
Ami a bazári árusítás után megmarad a készletből, azt kisebb gyülekezeteknek adják oda. Így kap az oláhdellői, kisgörgényi, magyardellői gyülekezet is a segélyeből.
A „bútorrészleg” körül legalább akkora volt a forgalom, mint a játékoknál, edényeknél vagy az ágyneműknél (a ruha-részleget nem is említjük, mert ott állandó volt a zsúfoltság). A kitűnő minőségű, tömör fából készült polcok, székek, asztalok, a potom-árú matracok, ágyak sok érdeklődőt vonzottak.
A vásárlók közül többen is elmondták – amellett, hogy olcsón jó minőségű ruhához, bútorhoz, játékokhoz jutnak, megvan az az elégtételük is, hogy a kis elköltött pénzük jó célt szolgál, jó helyre megy. T. I. szerint „ha én itt megveszek egy-két tányért, fazekat, esetleg egy felöltőt, vagy egy pólót, annak az árából egy rászoruló család jut ételhez, esetleg a szolgáltatási díjakat fizetik ki számukra. Én is jól jártam, s egy kicsit jobban érzem magam attól, hogy tudom, azzal, hogy vásároltam, egy szegény családon is segítettem.”
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!