Jobb tejet jobb áron – csoportosulni kell

A tejtermelésre vonatkozó új törvény segíti a termelőket, hogy jobb árat alkudjanak ki, és kötelezi a felvásárlót, hogy tartsa tiszteletben az egyezményt.

Gáspár Botond

2013. október 20., 16:402013. október 20., 16:40

2013. október 20., 17:152013. október 20., 17:15

A romániai tejtermelők egyesületekbe, szövetségekbe tömörülését könnyíti és vetíti előre az az új jogszabály, amely szigorúbb ellenőrzéseket, fegyelmet ír elő a mezőgazdasági szakágazatban. A parlament mezőgazdasági szakbizottságának alelnöke, Kelemen Atilla Maros megyei képviselő elmondta, a jogszabály gyakorlatilag az Európai Bizottság 2007. évi 1234-es határozatát ülteti át a romániai törvényhozásba, amellyel az utolsó – és talán még ez utáni – pillanatig kivártak. „Azért halogatták, hogy rendet csináljanak a tejszektorban. Romániában sok a kistermelő, akinek egy-két tehene van. Az érvényben levő törvény szerint legalább három tehén szükséges ahhoz, hogy lehívhassák a támogatásokat, ezért az új jogszabály szerintem arra fogja késztetni a gazdákat, hogy tömörüljenek egyesületekbe és közösen alkudjanak a feldolgozókkal. A törvény értelmében immár kötelező lesz időszakosan az írott szerződés az egyesület és a feldolgozó között. Ez az unióban egy év, mi egyelőre hat hónapra írtuk elő kötelezőnek, hogy lássuk, hogyan működik és mit kell majd esetleg változtatni. A 2014-2020-as uniós tervezési és támogatási időszak szempontjából a 2014-es év referenciaév lesz” – vázolta Kelemen Atilla, aki arra számít, hogy a szorosabb keret és a fegyelem erősíteni fogja a tenyésztők és a feldolgozók érdekeit egyaránt, hiszen előre tudnak majd számolni, tervezni. A kialkudott árat kötelező lesz megtartani, nem fordulhat többé elő, hogy egy tejfelvásárló cég egyik hétről a másikra – netán a rossz út miatt – meggondolja magát és távozik egy faluból, községből, és a felvásárló is megbízhat a tej minőségében, tisztaságában – ismertette a képviselő. „Ezentúl szigorúan ellenőrzik a gazdákat és a feldolgozókat is a körülményekkel kapcsolatban, mindez pedig nagyobb biztonságot ad a fogyasztónak. Ez egyedül az utcasarkon kólásüvegben tejet árusítóknak nem kedvez, ami nem tilos, de őket is komolyan ellenőrizni fogják. Ha két évvel ezelőtt megszavazzák, akkor mindenki nyert volna, nem most, tél előtt, a 2007-2013-as tervezési-fejlesztési uniós időszak legvégén, hogy már érvényes is” – fogalmazott a mezőgazdaság-politikai szakember.
A törvény múlt héten szavazta meg a döntéshozó képviselőház, így előreláthatóan két hét múlva léphet érvénybe. Maros megye már 1989-től az elsők közé tartozik az országban az állatállomány szempontjából, Suceava után a másodikok, termelésben viszont az első.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés