Jó idő, szép majális volt Vásárhelyen

A Somostetőre ezúttal is igen sokan mentek ki, annál is inkább, mert az idősebbeket, nehezebben hegyet mászókat buszok is segítették ebben. Az erdő róvására egyre jobban bővülő parkolóhelyek délre már tele voltak autókkal, s meglehetősen sok volt közöttük a más megyei, sőt külföldi rendszámtáblájú is.

Eltűntek a bóvliárudák

Azazhogy eldugták őket. Valakik csak rájöttek, hogy igen zavaró látvány a kőmedve körüli bazársor, elköltöztették onnan valamennyit, be a kisvonat állomása mellé. Ott aztán válogathat ki-ki kedve szerint a műanyag arzenálból, nejlon-ketyerékből, kétes biztonságú játékokból. A kőmedve körül üres maradt a terület, csak a tornászni, testet edzeni vágyóknak kialakított szabatéri „fitneszterem” maradt a helyén.

A gyerekjátszótér mögötti grillpályán sok százan sütögették az otthonról hozott húst, kolbászt, mások, a kényelmesebbek elballaghattak a kisvonatállomás mellett (úgy tűnik, ide száműztek minden rosszat) felállított lacikonyhákhoz, ahol rostonsültekben, sörökben, borokban lehetett válogatni. Néhány megrögzött vásárhelyi bemerészkedett az erdőbe, pokrócokat terített le, s mint félszáz évvel ezelőtt, úgy majálisozott. Igaz, az inyencségeket már nem ott sütötték, hanem a kijelölt helyeken, vagy egszerűen megvásárolták a  sátrakból.

További újdonságnak számított, hogy elindult a kisvonat, meg hogy a sínek mellett medencét állítottak fel, ahol buborékokban gurigázhattak a vizen a kisgyerekek.

Marosparti kánikula

A Sörpatikával szembeni Maros-part szakaszon is sokan gyűltek össze, az RMDSZ ugyanis ide hírdette meg saját szervezésű gulyás-majálisát. Voltak ott sokan, korra, nemre, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül. És mindenhonnan érkeztek az üstök az egész megyéből, nem csak a Vásárhelyről. Igaz, mintha elhalványult volna a marosvásárhelyiség. Flekkenburgban a Maros-parti menő inyencség a gulyás lett. Főztek is versenyszerűen – ugyan miért kell mindig, folyvást versenyezni? – több mint 25 kisebb-nagyobb üstben mindenből, vagy majdnem mindenből. Azért a konzervatívabb vásárhelyieken nem lehet kifogni – pokrócot terítettek a fűre, tüzet raktak és sütögették a számukra hagyományosnak minősülő flekkent, esetleg szalonnát a vízparton a jegenyefák árnyékában. A vásárhelyi civis márcsak ilyen.

Mászófalat is felállítottak, hogy akinek netán hűvösebb magaslati levegőre lenne szüksége, elérhesse. Az út mentén pedig kézművesek, alapítványok, no meg a gombászok állították fel sátraikat.

Zöld erdő alján – füstölgő tüzek

A Csere-erdő alja egyre látogatottabb kiránduló- és szórakozóhelye a megyeközpontbélieknek. És már nem csak a Tudor lakótelepiek jönnek ki ide, de a város többi részéből is, olyanok, akik viszolyognak a zsúfoltságtól, műviségtől. Ezúttal azonban zsúfoltság az volt. Annyi engedménnyel, hogy akinek nem tetszett a szomszédék társasága, arrébb bútorozhatott a pokrócával. Annyi hely azért még volt. Kis tisztásokon labdáztak a fiatalok, az idősebbek az erdőből gallyat szedtek a tűzgyújtáshoz, s mint indiánok füstjelzése emelkedtek az ég felé a sercegő hús illatával elegyített fehér oszlopok.

Az erdőben láttunk olyat is, hogy valaki két fa közé állította a flekkensütőjét és önfeledten forgatgatta rajta a sercegő húst. Bizonyára az ilyenek miatt hozták meg a sokat szidott pikniktörvényt. És ezt a felelőtlenséget az sem menti, hogy a téglából rakott tűzhelyek külleme, tisztasága, még enyhén szólva is undorító. Az emberek döntő többsége viszont az erdőtől távolabb, biztonságos helye rakott tüzet, s távozáskor gondosan el is oltották a parazsat.

Hát ilyen volt a 2012-es év vásárhelyi majálisa.