
A marosszentgyörgyi iskola előtti téren nyitották meg kedden délelőtt a Gyulafehérvári Caritas által szervezett TEDD kampányt.
2015. november 25., 15:352015. november 25., 15:35
A Caritas szociális ágazatának Hand in Hand nevű programjában megvalósuló kezdeményezés a község lakóival együtt szeretne tenni Marosszentgyörgyért. A keddi sajtótájékoztatón Simon Emőke, a Hand in Hand projekt vezetője elmondta, hogy ezzel a mozgalommal, kampánnyal a helyi közösséget „ötletelésre” szeretné hívni, buzdítani.
A kampány jelmondatai: TEDD hozzá, ami a tiéd! TEDD meg magadért! TEDD a környezetedért! TEDD Marosszentgyörgyért! „Együtt többre vagyunk képesek, mint külön-külön. Ezért arra hívjuk meg községünk lakóit, hogy december 14-éig javaslataikat dobják bele az iskola előtt felállított urnába. Ebből majd kiválasztjuk a négy legtöbbet szereplő és legjobb javaslatot, amit jövő év tavaszáig igyekszünk is megoldani a polgármesteri hivatal és lelkes önkéntesek segítségével” – tájékoztatott Simon Emőke.
Az eseményen jelen volt a helyi iskola diákságának egy csoportja, valamint a Tini Tea Est ifjúsági csoport néhány képviselője, akik már bele is helyezték az urnába javaslataikat. A fiataloknak így, ahogy van, most is tetszik szülőfalujuk, de ha lehetne, szeretnének kerékpárpályát, sífelvonót, nagyobb élelmiszerüzletet, szórakozóhelyet. Többen a betonfal lebontását szorgalmaznák, hisz, amint mondták, nem szolgálja a biztonságukat, sőt veszélyezteti azt.
A kampányt és annak végkimenetelét a Norvég Alapból szeretnék finanszírozni a marosszentgyörgyi polgármesteri hivatallal, és a Divers Egyesülettel együttműködve – tudtuk meg Récsei Máriától, a Hand in Hand program koordinátorától.
Görgényszentimre községben lakástűzhöz, Marosszentannán egy melegházban keletkezett tűzhöz riasztották a Maros megyei életmentőket pénteken kora délután.
Szigligeti Ede Liliomfi című darabjával búcsúztatja az óévet és köszönti az újat a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. Az előbemutatóra és a bemutatóra elfogytak a jegyek, de a január elejei előadásokra még van pár szabad hely.
A Nagy-Küküllőbe esett személyt mentettek ki a tűzoltók Segesváron a vasútállomás környékén csütörtök este.
Maros megyében az 1500 méter feletti hegyvidéki területeken, különösen a Kelemen-havasokban a hó vastagsága mintegy 15–20 centiméter, viszont a szél által felhalmozott helyeken akár 50 centimétert is elérheti.
Tűz ütött ki egy lakóházban Görgényadorjánban, Görgényszentimre községben csütörtök hajnalban. A ház és a melléképület tetőszerkezete teljesen leégett.
Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok december 25–28. között Marosvásárhelyen, Szilveszter napján pedig este hétkor indul az utolsó járat.
Szenteste éjfél körül riasztották a szászrégeni tűzoltóságot egy lakóház tetőjén keletkezett tűz oltásához a szászrégeni Kőrös utcában.
Négy gyerek sürög-forog a református parókia nagyszobájában Mezőbándon. A karácsonyfát már meghozta az angyal, de az ajándékokra még várni kell. Egy lelkészcsalád készülődésébe, ünnepi pillanataiba lestünk be, engedelmükkel.
Hivatalosan is megnyitották kedden a dédai hivatásos tűzoltóság legújabb munkapontját Maroskövesden. A stratégiai fontosságú helyszínen felépült állomás nemcsak Déda község, hanem az egész térség számára garantálja a gyorsabb beavatkozásokat.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
szóljon hozzá!