
Fotó: Boda L. Gergely
Hétfőn, június 1-jén a Román Közszolgálati Televízió (TVR) Marosvásárhelyi Stúdiójában ismét a kulisszák mögé leshetnek gyerekek, szülők és nagyszülők. A tavaly elindított program nagy sikernek örvendett a legkisebbek körében, több mint száz gyermek látogatott el családjával a köztelevízió helyi stúdiójába.
2015. május 27., 13:342015. május 27., 13:34
A vendégeket a kisebbségi szerkesztőség munkatársai vezetik végig a stúdiókon, a szerkesztőségekben, bemutatják a különböző televíziós tartalmak elkészítésének munkafázisait. A gyerekek – akárcsak tavaly – beleshetnek az adásvezérlő komplex technikai termébe, stúdiókamera mögé állhatnak, vagy kipróbálhatják magukat a műsorvezetői díszletben. A látogatás hozzávetőleg 45 perces. A csoportok óránként indulnak 11-től, az utolsó stúdiónézés 15 órakor kezdődik.
A köztelevízió legfiatalabb területi stúdiója különleges alkotófolyamatra hívja a gyerekeket. Effects of Chopin – Chopin effektus címmel zenei és képzőművészeti tevékenységet szervez. Ennek során Chopin zenéjét hallgatva festhetik meg a gyerekek a zeneszerző portréját. A felület, amelyre dolgozhatnak önmagában véve is egy művészi alkotás, egy Chopin portré, amelyet gipszből készít el Simon Attila képzőművész, a performansz ötletgazdája. Az akció célja, hogy a köztelevízió, feladatához mérten bemutassa és népszerűsítse a különleges helyi kezdeményezéseket, illetve hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy a részt vevő gyerekek az élménypedagógia által, játékos formában találkozhassanak egyetemes értékekkel.
A tavalyi nagy sikerű rajzversenyt idén is meghirdeti a Marosvásárhelyi TVR, ennek témája: Az én televízióm. A pályamunkákat személyesen adhatják le a stúdió titkárságán, vagy postán küldhetik el a következő címre: Aleea Parcul Sportivilor, nr.2, Tîrgu Mureş. A legjobban sikerült rajzokat értékes díjakkal jutalmazzák.
A látogatók május 31-éig, reggel 9-től 14 óráig a 0265–211.093-as telefonszámon jelentkezhetnek be, iratkozhatnak fel a stúdiólátogatásra és a programokra.
Újraélesztést, vérzéscsillapítást, tűzoltást tanulhatnak azok az önkéntesek, akik jelentkeznek a Maros megyei katasztrófavédelem (ISU) által meghirdetett ingyenes programra.
Megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni annak a nőnek az életét, akit hétfőn este emeltek ki a Marosból a mentőegységek – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A rosszindulatú csontrákban szenvedő gernyeszegi hatodikos fiúért sokan összefogtak az év elején, azóta számos kemoterápián túl van, két hete pedig megműtötték Bukarestben: a daganatos csontrészt műcsonttal pótolták, így nem vesztette el a lábát.
A Bözödújfalusi-víztározó, vagy röviden Bözödi-tó ma már nem csak egy emlékhely, amelynek mélyében egykor egy falu élte mindennapjait, hanem nyaranta a turisták számára is megelevenedik a tó. Sőt, van egy hely, amit az odalátogatók sosem hagynak ki.
Kipróbáltuk a hivatalosan még készülő, de már használható marosszentgyörgyi kerékpárutat a Maros partján: nyugodt tekerésre, kikapcsolódásra jó választás lehet, bár néhány tájékoztató tábla és biztonsági részlet még hiányzik.
Kiskorúakból álló szászrégeni csoport megbotránkoztató viselkedéséről szóló videók keltek szárnyra a közösségi médiában. Egy 17 éves fiú kukafedéllel dobott meg egy férfit a parkban, a rendőrség megbírságolta az elkövetőt.
Munkát keres Balogh Dániel, aki idén végzett a marosvásárhelyi Pedagógiai Líceumban. A Down-szindrómával élő fiatal története az elfogadásról, az iskolai évekről és a továbblépés nehézségeiről is szól.
A Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal elutasítja a Sylevy Cleaning cég követeléseit, amelyek szerinte jogalap nélküliek. A köztisztasági szolgáltatás továbbra is zavartalanul folytatódik, mivel ez az önkormányzat törvényben előírt kötelezettsége.
Gazdasági melléképületek gyulladtak ki Mezősályi községben szombat délelőtt. A nagysármási tűzoltókat riasztották tűzhöz, amelynek eloltásán szombat délben még dolgoztak a tűzoltók.
Különleges mentőakcióban vett részt két Maros megyei tűzoltó pénteken: egy kétéves kisfiú kezét kellett kiszabadítaniuk egy húsdarálógépből. A nagy odafigyelést igénylő műveletet a sürgősségi osztályon kellett elvégezniük.
szóljon hozzá!