
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhelyen ellopják, Magyarsároson rendszeresen eltávolítják a székely lobogót. Az előbbo esetben az Erdélyi Magyar Néppárt helyi képviselői feljelentést tettek a rendőrségen ismeretlen tettesek ellen.
2013. május 22., 14:522013. május 22., 14:52
2013. május 22., 14:582013. május 22., 14:58
Szombatra virradóan eltűnt a székely zászló a megyeszékhelyi Demokrácia Központ épületéről, idén immár második alkalommal. A három méter magasan levő tartóba szeggel beerősített zászlót ezúttal nem tudták csak úgy egyszerűen elemelni, így kirántották a falból a tartót is. Ezt utólag a harmadik szomszéd kertjébe dobták be. Az eseményeket szerdán sajtótájékoztatón ismertették a párt képviselői.
„A rendőrség nincs a helyzet magaslatán”
A Néppárt marosvásárhelyi elnöke, Jakab István úgy véli, hogy a rendőrség nem végzi hatékonyan a munkáját, hiszen még mindig nem sikerült azonosítani azokat a személyeket, akik a tavalyi választási kampány során megrongálták, festékkel öntötték le a néppárt óriásplakátjait. „Nevetséges, hogy amikor a Klastrom utca feliratú táblát szerettük volna feltenni az épület falára, akkor még a művelet elvégzése előtt megjelent a rendőrség. Azonban amikor a közbiztonságról van szó, amikor a rongálások, lopások megakadályozásáról, vagy legalább a tettesek előállításáról, akkor nem állnak a helyzet magaslatán”.
A párt képviselői szeretnék minél előbb visszahelyezni az épület homlokzatára a zászlót, ugyanabban a magasságban.
Rendszeresen eltávolítják a székely zászlót
A sajtótájékoztatón Portik Vilmos megyei elnök ismertette a magyarsárosi unitárius egyháznak adományozott székely zászló esetét is. Megtudtuk, Balázs Ákos, a helyi néppárt elnöke az 1848-as szabadságharc emlékére adományozta a székely lobogót, amelyet elhelyeztek az unitárius templomban. Azonban az RMDSZ helyi elnöke, az egyház gondnoka szerint Magyarsároson nem laknak székelyek, ezért nem kell kitűzni a zászlót. Eddig háromszor távolították el a lobogót, s mint Balázs Ákostól megtudtuk, a napokban az unitárius gyülekezet vezetősége, a kebli tanács határozatot fogadott el, melynek értelmében többet nem lehet a székely zászlót kitűzni a templomban, a nőszövetségi-, a kórus- és a magyar zászló mellé. Az ügy kapcsán Portik Vilmos nyilvánosan felkérte a megyei RMDSZ vezetőségét, hogy tisztázzák a tagokkal, hogy mit jelképez a székely zászló, hiszen az nem azért van kitéve, mert a településeken székelyek is laknak, hanem közösségvállalást jelent azokkal a székelyföldi intézményvezetőkkel és magánszemélyekkel, akiket meghurcoltak a lobogó kihelyezése miatt.
Megnyitották péntek délben a Marosvásárhelyi Állatkert felújított hüllőházát, amely még az 1980-as években épült, ám az elmúlt évtizedekben erősen megkopott, és mind esztétikailag, mind az állatok életkörülményeit tekintve felújításra szorult.
Tűz ütött ki csütörtök délután egy marosvásárhelyi lakóházban, a tűzoltók egy ágyban fekvő nőt mentettek ki a lakásból.
Volt marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére is emlékeznek vasárnap a Maros parton, ahol őrtüzet is gyújtanak.
Több, Maros megyei településen levetítik a hét elején bemutatott, Bölöni László egykori futball-legendáról, edzőről készült filmet.
Jó minőségű cukorrépát gyűjtenek be idén a termelők, Marosludason már nekifogtak a feldolgozásnak. Jelenleg az országban mindössze két cukorgyár működik, a hazai szükséglet kevesebb, mint egyharmadát fedezik. Gyárlátogatáson voltunk.
Gázszivárgás miatt riasztották a tűzoltókat Marosludason október 22-én este. Tizenöt személyt kitereltek az épületből, egy személyt kórházba szállítottak.
Élénk és elhúzódó vita alakult ki kedden a Marosvásárhelyt és a peremtelepüléseket összekötő buszjáratok ügyében megszervezett közvitán, ahol politikusok és helyi lakók is aggályokat fogalmaztak meg a januártól induló szolgáltatás kapcsán.
Jelentős adósságot halmozott fel a pénzügy felé a marosvásárhelyi sürgősségi kórház, de ez nem befolyásolja a betegek ellátását – nyilatkozta az illetékes, miután kiderült: 11 millió lejjel tartoznak. A feketelistán több önkormányzat is szerepel.
Szándékos testi sértés miatt vettek őrizetbe egy kiskorút a Maros megyei Petelén, miután verekedésbe keveredett egy másik fiatallal.
Székelyföld legjobb minőségű mézeit díjazzák szombaton Marosvásárhelyen, a Nektária Székelyföldi Mézversenyen. A termékeket szombaton és vasárnap lehet megkóstolni és megvásárolni a Vársétányon.
szóljon hozzá!