Ivóvíz fertőzött forrásból

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi Hegyalja (Dealului) utcában lakó gyerekek egy része naponta egy olyan forrásból iszik, amelyet jó pár éve fertőzöttnek minősített a közegészségügyi igazgatóság, miután az utcából egy csecsemő meghalt, s többen kórházba  kerültek. Az utcában lakó kisgyermekek azóta is visszajáró betegei a fertőző betegségek klinikájának, még sincs mit tegyenek, ugyanis nincs vezetékes víz azon a környéken.

Simon Virág

2014. július 15., 09:082014. július 15., 09:08

2014. július 15., 10:322014. július 15., 10:32

A négyszáz felnőttnek és 271 gyermeknek otthont adó Hegyalja utcában 2013-ig két utcai kútból hordták a vizet, s fizettek személyekre leosztva a szolgáltatónak. Tavaly a szépen leaszfaltozott utcában kicserélték a fő vízvezetéket, s újat helyeztek el, egészen az utca végéig. Mikor a vízszolgáltatást beindították, kiderült, hogy a kaptatós utcának csak feléig, a 45. számig lesz víz, addig bírja el felnyomni a meglevő vízpumpa. A városháza illetékesei akkor megígérték, hogy idén áprilisban elkészítik a szivattyúállomást, és az utca minden lakója bevezetheti a házába a létfontosságú vizet.

Semmi nem történt

Balogh Béla utcafelelős az utolsó, akinek házában még van vezetékes víz. Az utána következő csaknem félszáz épület és putri egyikében sem lehet tisztességesen tisztálkodni, főzni, annak ellenére, hogy a jómódúak már elkészítették a fürdőszobákat is.

„Az utca felső részében élők most még nehezebb helyzetben vannak, mint azelőtt, amikor legalább volt két utcai kút, és mindenki attól hordhatta a vizet. Most vagy bekérezkednek valakihez, akinek van vezetékes vize, és onnan viszik naponta vedrekkel, pénzért a létfontosságú folyadékot, vagy az utca aljában levő, fertőzött, illetve az utca felső felében, a szemétdomb környékén kialakított kútból hordják. Múlt héten is voltunk meghallgatáson a polgármesternél, majd az illetékes szakosztály igazgatójánál, elmondtuk, hogy ez a helyzet tűrhetetlen, és minél előbb szereljék fel a vízpumpát, oldják meg ezt a veszélyes helyzetet. Tulajdonképpen saját hibájukat kell kijavítsák, hiszen tervezéskor ők nem vették figyelembe, hogy milyen hosszú az utca, s mekkora víznyomásra van szükség. Azt mondta a szakigazgató, hogy talán idén, de még valószínűbb, hogy csak jövőre lesz mindenkinek vize” – mondta az utcafelelős. Tőle azt is megtudtuk, hogy a városházán felajánlották: a helyzet tisztázásáig visszaszerelik az egyik utcai kutat, de ezt nem fogadták el, mert attól félnek, hogy „ezzel letudják a probléma megoldását, és soha nem szerelik fel a pumpát.”

Kisgyermekek, öregek, betegek

Közben körénk gyűl az utca apraja-nagyja, s tűző napon mindenki próbálja elmondani bánatát. Megtudjuk, hogy a kisgyermekek nagy része már ismerős a fertőző betegségek kórházában, ahol többnyire sárgasággal kezelték őket, mivel nem megfelelő vizet fogyasztanak. „Attól félünk, hogy elfelejtenek minket, és soha nem tudunk normális körülmények között élni. Annyit fürödtünk már tekenőkben, hogy mind kilyukadtak. Vannak lebénult gyermekek, csecsemők, ágyhoz kötött idős betegek, nekik vagy a szomszédoktól vagy a két, egészségtelen forrásból visszük a vizet” – mesélik a lakók, egymás szavába vágva.

Megmutatják a két vízforrást is: az egyik a szemétdomb közepén a lakók által kialakított kút, a másik az utca alján van (felette a cigánysor házai, szemete, kinti mellékhelyiségek tucatjai), s ezt tiltotta be valamikor a közegészségügyi igazgatóság. „Ettől a  víztől már meghalt egy kisbaba, és bármikor újabb áldozatai lehetnek ennek a forrásnak. Akkor ki lesz a hibás? Biztosan mi, akiknek évek óta ígéri a városháza, hogy lesz vezetékes vizünk”  – mondja egyik ötgyermekes édesanya.

A lakók panaszlevelüket, amelyben ismertették nehéz helyzetüket, eljuttatták az önkormányzati képviselőknek is. A segítségkérést 46 család írta alá, s közöttük van olyan is, ahol hét-nyolc gyerek van, de Vas Jolánnak és Kozák Ferencnek a háztartásában tizenketten-tizenketten élnek – víz nélkül.

Az Aquaserv vízszolgáltató sajtószóvivője, Nicu Tomuleţiu elmondta: arra várnak, hogy a városháza szerelje fel a vízpumpát, azután ők is felszerelik a vízórákat, és máris indulhat a szolgáltatás.

A városháza illetékese eddig nem juttatta el hozzánk az ügyel kapcsolatban a polgármesteri hivatal álláspontját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés