Iskolakezdésre hangolva – egyre drágábbak a tanszerek

Az iskolakezdésre készülő diákok és szüleik megrohamozták már a tanszerboltokat, illetve a nagyobb bevásárlóközpontokat, és nem kevés pénzt áldoznak füzetekre, írószerekre, iskolatáskára. Egy, a marosvásárhelyi Tudor lakótelepen található nagy bevásárlóközpontban és egy Kossuth (Călăraşilor) utcai kisebb tanszerboltban jártunk, ahol annak néztünk utána, hogy mennyi pénzt kénytelenek elkölteni az iskolakezdésre készülő szülők.

Hajnal Csilla (R)

2012. szeptember 11., 15:302012. szeptember 11., 15:30

2012. szeptember 11., 15:412012. szeptember 11., 15:41

Az iskolakezdés a diákoknak főleg azért kellemetlen, mert számukra ezzel véget ér a nyári szünidő, szülei számára azonban anyagilag is kimerítő lehet. Legtöbben listával a kezükben, de akad olyan is, aki anélkül pásztázza végig a füzetekkel, írószerekkel, iskolatáskákkal és megannyi – talán sokszor fölösleges – felszereléssel tömött polcokat.

A nagy bevásárlóközpontokban változatosabb – mind árban, mind pedig minőségben – kínálattal várják a vásárló szülőket, míg a kisebb boltokban több egyedi tanszerre bukkanhatunk. Az árak mindkét helyen változatosak, a 0,75 lejes negyvennyolc lapos füzettől az 5 lejes füzetig, és a 10 lejes egyszerű vászon iskolatáskától a kerekes, valamely menő rajzfilmfigurával díszített 350 lejes változatig minden megtalálható.

Jövő héten kezdődik az igazi hajrá

A Kossuth (Călăraşilor) utcai tanszerboltban szinte egy tűt sem lehetett leejteni, olyan sokan vásároltak, nézelődtek kedden délután. A boltban dolgozók szerint azonban csak jövő héten kezdődik az igazi hajrá, miután a diákok megkapják a listát, hogy mire is lesz szükségük az új tanévben. „Van olyan szülő, aki 50 lejre, de akad olyan is, aki 400 lejre vásárol, az első osztályba készülő kicsik szülei iskolatáska beszerzésével együtt 100–150 lejt hagynak a boltban általában, attól függően, hogy márkás vagy olcsóbb termékeket választanak” – magyarázták portálunk kérdésére a boltban.


10 lejestől a 350 lejesig

A nagy bevásárlóközpontban egy 48 oldalas füzetért 0,75 lejestől egészen az 5 lejes spirálos vagy kartonborítású változatig minden megtalálható. Az A4-es méretű hatvan laposért 3,50 lejtől tíz lejig sokfélét találunk, míg ugyanezért kartonborítással már 13 lejt kell fizetni. Egy rajztömbbért 10 lejt kérnek, egy doboz színes ceruzát pedig 9 lejtől fölfelé sokféle minőségben találunk. A legolcsóbb tolltartó 17 lejbe kerül, de 45 lejt is költhetünk hasonló termékre.

Négy grafitceruzás csomagot 6 lejért, három golyóstollat 7 lejért árulnak, a legolcsóbb toll pedig 15 lejbe kerül, a füzetborítókért legkevesebb 0,99 banit kell fizetni. Talán az árban és minőségben is legváltozatosabb termék az iskolatáska. Találtunk 10 lejes egyszerű, egyszínű vászontáskát, de kicsit odébb már 350 lejért lehetett táskát kapni. A kettő között sokfélét találunk, a Hanna Montanástól a Pókemberesig mindent kitaláltak már – a gyerekek nagy örömére.

Sőt egy tolltartót, színes ceruzákat és iskolatáskát tartalmazó csomagot már „csupán” 259 lejért beszerezhetünk. Ha tehát megvan a lista, már csak néhány száz lejre van szükség, és meg is vásároltuk az iskolakezdéshez szükséges tanszereket, a tankönyvek beszerezése már csak ráadás!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés