
Fotó: Boda L. Gergely
A római katolikus egyházzal a Művészeti Gimnázium által használt épületekre vonatkozó bérleti díj időszerűsítését kezdeményezte Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester, aki a keddi tanácsülésen kéri az önkormányzati képviselők beleegyezését.
2014. szeptember 14., 14:572014. szeptember 14., 14:57
A polgármester által kezdeményezett határozattervezetben az áll, hogy az idei 507-es kormányhatározat alapján aktualizálni kell a bérleti szerződésekben szereplő díjakat, ám ezt a Művészeti Gimnázium által használt épületek esetében egyelőre nem lehet megtenni, mivel a jelenlegi szerződésben ez a lehetőség nem szerepel. Az elöljáró azt állítja, hogy ezen hiányosság miatt nem tudta a városháza törleszteni a római katolikus egyházzal szembeni tartozásait, amelyek nagyságára a határozattervezet nem tér ki.
A képviselők kedden fognak szavazni arról, hogy a szerződéshez hozzáadódjon-e az a melléklet, amelyben szerepel az új havi bérleti díj: 12.842 lej, valamint az is, hogy ezt a törvényes előírások értelmében aktuálizálni lehet, valahányszor erre szükség van.
A Florea által kezdeményezett határozattervezetben az is szerepel, hogy a Művészeti Gimnázium mindkét épületének (a városháza, illetve a római katolikus egyház tulajdonában levő) gázvezetékét ki kell cserélni, s ezen munkálat értékéről már szakértői vélemény is született. A római katolikus egyháznak tudomására hozták a nagyméretű felújítás összértékét, és az egyház az idei, szeptember elsején kelt 38162-as átiratában vállalta, hogy törleszti a munkálatokból rá eső részt. Florea azt javasolja, hogy ezt az összeget vonják le a városháza által fizetendő bérleti díjból.
Előreláthatóan a keddi ülésen kiderül, mikor kerülhet sor az igencsak elhanyagolt állapotban levő Művészeti Gimnázium épületének főjavítására. A városházának van uniós pénzalapokra benyújtott és az első pozitív elbíráláson túlesett pályázata, de az csak az egyik épület manzárdosításáról szól, nem az épületegyüttes teljes felújításáról.
A Művészeti Gimnázium épületének állapotára akkor figyelt fel a közvélemény, amikor 2012-ben a tanintézet dísztermének mennyezete beszakadt, s az egész épületrészt használhatatlanná minősítették. Akkor azt a részt felújították, de a homlokzatról továbbra is potyog a járdára a vakolat.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!