Húsz év után bérlőből tulajdonos

Részben csökkentették az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített tömbházlakások árát és lehetővé tették, hogy részletre is megvásárolhassák azokat a benne lakók. Maros megyében azonban a városgazdák nagy többsége egyelőre nem szándékszik eladni a helyi költségvetésből is támogatott lakásokat, az érintettek pedig továbbra is sokallják a kiszabott árat.

Simon Virág

2014. augusztus 05., 12:092014. augusztus 05., 12:09

A kormány múlt csütörtöki ülésén részben módosította az ANL-lakások eladásának részleteit, lehetővé téve, hogy a benne lakó fiatalok 15-25 éves részletre megvásárolhassák azokat.

Jövedelemfüggő részletfizetés

Az elfogadott határozat értelmében a lakásokat azok a fiatal párok, illetve családok vásárolhatják meg, akik legalább egy éve már benne laknak. Az ügynökség honlapján közzétett adatok szerint idén egy négyzetméterért 328 eurót kell majd fizetni, ez pár euróval kevesebb mint az előző években. Bár még az alkalmazási előírások nem jelentek meg, a közzétett adatokból kiderül, hogy a bérlő jövedelmétől függ, hogy 15, 20 vagy 25 éves részletfizetés után szerezheti meg a tulajdonjogot. Amennyiben a családban az egy főre eső havi jövedelem 80-100 százalékkal meghaladja az országos átlagbért, az érintettek 15 év alatt kell hogy kifizessék a panel árát, amennyiben a keresetük az átlagbérrel megegyező, 25 évre leosztva törleszthetik a kiszabott összeget. 

Marosvásárhelyen és Szászrégenben még egyet sem adtak el

A marosvásárhelyi városháza lakásügyi osztályának vezetője, Bakó László Attila érdeklődésünkre elmondta, hogy a megyeszékhelyen összesen 331 ANL-s lakás van, ezekből 80 kizárólag az országos lakásügynökség tulajdona. Ügykezelésükkel a városi közgyűlés fennhatósága alá tartozó Lakásgazdálkodási Vállalat (Locativ) foglalkozik, s  amennyiben sor kerül eladásukra, ezt a vállalat fogja lebonyolítani.

Bakó Lászlótól azt is megtudtuk, hogy míg a Belvedere negyedben levő 80 lakás eladása a polgármesteri hivataltól függetlenül történhet meg, a fennmaradó 251 panel tulajdonváltásához önkormányzati döntésre van szükség. „A 251 tömbházlakást a város területére és annak anyagi hozzájárulásával építették, s először egy tanácsi határozatra van szükség ahhoz, hogy eladhatóvá váljanak. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az eladás csakis a fiatal családokra vonatkozna, azokra a bérlőkre nem, akik államosított lakásokból való kilakoltatás során kaptak helyet az ANL-s tömbházakban” – mutatott rá Bakó.

A város polgármestere, Dorin Florea többször is kifejtette, hogy a városnak nem éri meg eladni ezeket a bérlakásokat, ugyanis a begyűlt összegek teljes egészében az állami ügynökség költségvetését gyarapítanák, és nincs valós garancia arra nézve, hogy abból Marosvásárhelyen is építenek majd új bérlakásokat.

A szászrégeni szakosztály vezetője  érdeklődésünkre elmondta, hogy a településen 51 ANL-lakás van, s egyelőre nem született arra vonatkozó döntés, hogy ezeket eladják.

Sokallják az összeget az érintettek

Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi bérlő elmondta, hogy két évvel ezelőtt kaptak egy hivatalos levelet a Locativtól, amelyben az állt, hogy a kétszobás, 66 négyzetméteres lakásukat megvásárolhatnák, igaz csaknem 40 ezer euróért. „A gond az, hogy nemcsak a lakás felületét számították be négyzetméterenként 411 euróért, hanem a közös felületekért is ugyanannyit kértek. Közös felületen értjük a lépcsőházat, a liftet, a szeméttárolót, a szárítót, s ha ezeket is beszámítjuk, akkor nekünk összesen 95 négyzetmétert kell kifizetnünk. Véleményem szerint ezekért a közös területekért jóval kevesebbet kellene kérni, mint a valódi lakásért” – panaszolta a fiatal családanya, aki szerint jó ötlet, hogy részletfizetésre is meg lehessen venni a lakást, de szeretnék, ha reálisabb árat szabnának meg.

Három lakás eladó megyeszerte
Az Országos Lakásügynökség honlapján szerepelnek a jelenleg megvásárolható ANL-s panelek. A hivatalos jegyzéken három Maros megyei épület szerepel: két segesvári és egy nyárádtői.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült

Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Tűz ütött ki Fickópatakán, az épület tulajdonosa megsérült
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében

Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.

Felerősödő szélre figyelmeztetnek Maros megyében
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
Kutyatetemet emeltek ki a Marosból
2026. április 06., hétfő

Kutyatetemet emeltek ki a Marosból

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés