Azokban a családokban, ahol sérült gyermeket nevelnek, sok kérdés merül fel az iskolába íratás során. Ezeknek próbáltunk utánajárni, és a válaszokat megfogalmazni.
2013. május 23., 17:412013. május 23., 17:41
2013. május 23., 17:522013. május 23., 17:52
A testi vagy értelmi fogyatékkal élő gyerekeket a Maros megyei Neveléslélektani Központban vizsgálják meg. A szakemberek a sérülés fokának függvényében irányítják a gyermeket közoktatási intézménybe vagy speciális iskolába. Fejes Réka tanfelügyelőt arról kérdeztük, hogy milyen lehetőségek vannak a gyerekek számára. A tanfelügyelő elmondta: a mozgássérült kicsiknek otthoni oktatást tudnak biztosítani. Van olyan megoldás is, hogy a gyermek a közoktatásban tanul, és hetente a speciális iskolában különböző foglalkozásokon vesz részt.
A Neveléslélektani Központ vizsgáló bizottságának tagjával, Dósa Jenővel arról beszélgettünk, hogy miként zajlik egy ilyen vizsgálat. Elmondta, ez csak a szakemberek számára vizsgálat, ugyanis a gyerekeket játszás közben figyelik meg. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kicsik ne legyenek feszültek, ne legyen bennük megfelelési kényszer, vagyis természetesen viselkedjenek, úgy ahogy otthon vagy a játszótéren. A bizottság olyan dolgokra figyel, mint a gyerekek készségei, az egymáshoz való viszonyulásuk, kapcsolatteremtés, agresszivitás.
Az a céljuk, hogy a közoktatásban helyezzék el a gyerekeket, csak akkor javasolják a speciális iskolába íratást, ha nagyon súlyos a helyzet. Az integráció érdekében a közoktatásban tanuló sérült gyerekek mellé fejlesztő tanárt neveznek ki. Ami a testi fogyatékkal rendelkezőket illeti, számukra speciális intézetet szeretnének létrehozni, amely bentlakásos ellátás keretében biztosítaná az oktatást. Ez az ötlet sajnos még csak az elképzelés szintjéig jutott.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!