
Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) marosvásárhelyi területi szolgálata bűnvádi eljárást indított a jelenlegi Maros megyei alprefektus, Gabriela Koss és még három szászrégeni köztisztviselő, Gabriel Daniel Gliga alpolgármester, Adriana Doina Verdeş Moldovan, a régeni városháza adóosztályának vezetője és Vasile Ovidiu Badiu városházi jogtanácsos ellen.
2013. december 15., 19:292013. december 15., 19:29
Az alprefektus (fotó) még 2012-ben, szászrégeni városházi jegyző korában hivatali visszaélést, csalásra való felbujtást követett – áll a DNA közleményében.
A vádirat szerint a négy vádlott több személyt segített ahhoz, hogy törvénytelen módon állami alapokból épített ifjúsági lakáshoz jusson. Az első szerződéseket a lakásokra 2005-ben kötötték ötéves időtartammal, utólag egy-egy évvel meghosszabbították. 2012-ben a fiatalok kéréseinek elbírálására létrehozott szociális bizottságban benne volt Gabriela Koss elnökként, Adriana Doina Verdeş Moldovan és Vasile Ovidiu Badiu tagokként, valamint más személyek. A bizottsági üléseken pontrendszerrel döntöttek a lakáskiutalások sorrendjéről. A 2012-es év nyarán egy egész sor lakás maradt üresen, ami feltételezte a bizottság összehívását. Annak ellenére, hogy a bizottság nem ült össze, 2012. július 21-én két lakást is kiutaltak olyan személyeknek, akik nem teljesítették a lakáshoz való jutás feltételeit. A bérleti szerződéseket az érvényben levő törvényes előírások, valamint a szászrégeni önkormányzat határozatainak megszegésével kötötték meg az ingatlanokra valóban jogosult személyek kárára. A két szerződést Gabriel Daniel Gliga alpolgármester írta alá, ellenjegyezte Gabriela Koss jegyző, a bizottság elnöke, valamint Adriana Doina Verdeş Moldovan és Vasile Ovidiu Badiu bizottsági tagok. Hogy a szerződéskötésnek törvényes látszatot adjon, a DNA szerint Gabriela Koss vádlott meggyőzte a polgármesteri hivatal egyik munkatársát, hogy hamis igazoló iratokat töltsön ki, és azokat jegyezze be a helyi önkormányzatnál.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!