Hétfőtől használhatják az új iskolabuszokat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Újabb iskolabuszokat adtak át nyolc Maros megyei település képviselőinek pénteken. Az év végéig még 14 iskolabuszt kap a megye, ezáltal megoldódik egy időre a diákok szállításának problémája. Ebben az évben több mint 1200 iskolabuszt vásároltak országszerte.

Becze Dalma

2014. szeptember 27., 14:202014. szeptember 27., 14:20

2014. szeptember 27., 15:442014. szeptember 27., 15:44

Az iskolabuszoknak ezúttal a balai, alsóbölkényi, beresztelkei, alsóköhéri, sárpataki, görgényszentimrei, marosugrai és mezőszentpéteri diákok örvendhetnek. A járművek pénteken érkeztek Marosvásárhelyre, ahol Ștefan Someșan Marosi megyei főtanfelügyelő és Mircea Duşă védelmi miniszter átadták a buszokat a nyolc település képviselőjének. A miniszter elmondta, idén több mint 1200 iskolabuszt kaptak a diákok országszerte.

„Úgy gondoljuk, hogy ezáltal javíthatunk a gyerekek szállítási körülményein, így könnyen eljuthatnak a tanintézetekbe. Természetesen még hátra van az, hogy a települések polgármesterei kijelöljék azokat a járművezetőket, akik megfelelő jogosítvánnyal rendelkeznek, de ezt követően a gyerekek már jövő héten igénybe vehetik a buszokat. A második fordulóban Maros megye további iskolabuszokban részesül, és reméljük, hogy jó munkát végeztünk” – mondta a védelmi miniszter.

A következő hónapokban érkező további 14 mikrobusszal megoldódik Maros megyében a diákok szállítása – jelentette ki Ştefan Someşan főtanfelügyelő. Ezekkel együtt az iskolabuszok száma megközelíti a százat. „Eddig 400 gyerek használta az iskolabuszokat, és még ugyanennyi veheti igénybe a második forduló során érkező járműveket, amelyek között feltehetőleg 16-nál több férőhelyes is lesz” – hangsúlyozta a főtanfelügyelő.

Marossárpatakon közel 500 gyerek tanul, és naponta 60 ingázik. A település polgármesterétől, Kozma Barnától megtudtuk, az órarenden is változtatniuk kellett eddig azért, hogy a gyerekek időben elérjenek az iskolába, így sokat segít az új iskolabusz. „Kicsik még a gyerekek az ingázáshoz, fárasztó, hiszen nem mindegy az, hogy valaki felkel hét órakor vagy hat órakor, és egy órával előbb indul iskolába. Hazamenéskor is kellett várni a buszra órarend függvényében. Nekünk még van egy iskolabuszunk, csak sajnos egy busszal nem sikerült megoldani a szállítást. Most ezzel megoldódik ez a probléma, hiszen akkor nem kell kettőt fordulni, hanem egyszerre sikerül a központi iskolába lehordani a gyerekeket” – mondat a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában

A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.

Módosítani fogják a már felfestett sávokat a marosvásárhelyi Dózsa György utcában
2025. május 05., hétfő

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét

Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.

Marosvásárhelyen is vetítik a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál néhány filmjét
2025. május 05., hétfő

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán

Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.

Nemet mondtak a tömbházépítésre Koronkán
2025. május 05., hétfő

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében

Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.

Jócskán megszorongatta Simion Antonescut Maros megyében
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.

Medvét fogtak be Segesváron
Medvét fogtak be Segesváron
2025. május 05., hétfő

Medvét fogtak be Segesváron

2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.

Koronkán dupla tétje van a választásnak
Koronkán dupla tétje van a választásnak
2025. május 04., vasárnap

Koronkán dupla tétje van a választásnak

2025. május 04., vasárnap

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján

Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.

Teljesen kiégett egy autó Segesvár egyik utcáján
2025. május 04., vasárnap

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi

Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.

Eltűnt édesapját keresi egy marosvásárhelyi férfi
2025. május 02., péntek

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek

Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.

Május elsején is résen voltak a közlekedésrendészek
2025. május 02., péntek

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben

Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.

Hárman megsérültek egy Segesvárnál történt balesetben