Hatvannyolc éves a színitanoda

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Születésnapoznak a Köteles utcában pénteken, méghozzá az Egyetem Napja elnevezésű rendezvénysorozattal. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem 68 évét ünneplik, de amúgy is zsúfolt lesz a hétvége a színin.

Szász Cs. Emese

2014. május 08., 20:362014. május 08., 20:36

2014. május 08., 21:502014. május 08., 21:50

Az intézmény minden év tavaszán megünnepli fennállásának évfordulóját az Egyetem Napja rendezvénysorozattal. Ilyenkor a Stúdió Színház szélesre tárja kapuit hűséges közönsége előtt, s velük együtt ünnepli, hogy 1954-ben központi utasításra, politikai okokból, de szerencsére a híres színházi triumvirátus – Szabó Lajos, Tompa Miklós, Kovács György – irányítása mellett a Kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet Marosvásárhelyre költözött. Ezúttal május 9-én, pénteken 10 órától várják az Egyetem Napjának megünneplésére az érdeklődőket. A Köteles utcai Stúdió Színház ezen a napon számos meglepetéssel várja az érdeklődőket és az intézmény oktatóit is.

Performanszok a népirtás áldozatainak emlékére

A születésnapozás mellett számos egyéb program lesz a hétvégén a színin, vagy annak a szervezésében. Szintén május 9-én, a Vár múzeum épületében, az 1940-1944 között történt népirtás áldozatául esett több mint hétezer – Marosvásárhely és környékéről származó – zsidó emléke előtt áldoznak a Művészeti Egyetem diákjai installációkkal, filmvetítésekkel, valamint Holló Imre grafikai sorozatát is megtekinthetik ezen a napon 18-22 óra között. Az esemény ideje alatt a szervezők meglepetés-performanszokkal várják a látogatókat, kiemelten a 22 órakor kezdődő, lezáró performanszra. Az érdeklődőknek kényelmük érdekében javasolják, hogy hozzanak magukkal párnát, széket, plédet vagy/és kabátot.

Május 10-12. között Bányai Tamás, nemzetközi szinten elismert magyarországi fénytervező tart light-design workshopot az egyetem diákjai számára.

Ingyenes felkészítők

A Művészeti Egyetemen május 11-én folytatódnak az ingyenes felvételi előkészítők a 2014-2015-ös tanévben induló szakokra. A felkészítők programjáról és a felvételiről az egyetem honlapján (www.szini.ro), a 0265-266281-es telefonszámon, e-mail-en, a felveteli@uat.ro vagy uat@uat.ro címeken, illetve személyesen, a Köteles Sámuel utca 6. szám alatt, az egyetem titkárságán lehet bővebb felvilágosítást kérni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön

Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.

Tűz ütött ki egy családi háznál Göcsön
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon

Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.

Ezrek buliztak pénteken is a Vibe Fesztiválon
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.

Kigyulladt egy melléképület Füleházán
Kigyulladt egy melléképület Füleházán
2026. július 04., szombat

Kigyulladt egy melléképület Füleházán

2026. július 04., szombat

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították

Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.

Motorkerékpár és autó ütközött Szovátán, a motorost kórházba szállították
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés