
Fotó: Haáz Vince
Két tanintézet kivételével minden marosvásárhelyi iskolában megteltek a kért előkészítő osztályok. A Liviu Rebreanu és a 7-es számú Általános Iskola eggyel kevesebb osztályt indít szeptembertől, mint ahányat kértek. Ennek legfőbb oka a tehetséggondozó iskolákban induló előkészítő osztályok.
2014. április 24., 10:072014. április 24., 10:07
2014. április 24., 10:352014. április 24., 10:35
A beiratkozást megelőzően a tanintézeteknek jelezniük kellett, hány előkészítő osztályt szeretnének indítani szeptembertől. Minisztériumi jóváhagyás után meghirdették a helyeket, ettől kezdve lehetett iratkozni. Ennek lejártával kiderült, Marosvásárhelyen minden iskolában megtöltötték a jelentkezők az osztályokat, két tanintézet kivételével. Míg a „népszerű” tanintézetekben túljelentkezés van, a körzeti iskolákban egyre kevesebb osztály telik meg.
Menet közben veszett el a két osztály
A 7-es számú Általános Iskola két magyar és két román osztályt indított volna ősztől, azonban a végeredmény alapján csak egy indul mindkét tagozaton. Az iskola igazgatója, Tamási Zsolt elmondta, már az első iratkozási forduló után közölte a tanfelügyelőség, hogy egy osztállyal maradnak. „A körzetben lett volna annyi gyerek, hogy megtöltse a két osztályt mindenkét tagozaton, azonban nagyon sokan iratkoztak nem körzeti tanintézetekbe. Mi számoltunk ezzel, hiszen idén a tehetséggondozó iskolák is indítanak előkészítőt, de arra gondoltunk, hogy akik nem kapnak helyet más iskolában, a következő fordulóban hozzánk iratkoznak majd. Erre sajnos esélyünk sem volt, ugyanis az első forduló után elvették tőlünk az osztályokat” – magyarázta az intézményvezető.
Az Európa Gimnázium új székhelye miatt sokan oda íratják gyermekeiket, és nem a 7-es iskolába. Az igazgató szerint azok a diákok, akik a második fordulóban román tagozatra iratkoztak volna, most az Európa Gimnázium egyik előkészítő osztályát alkotják. Akik magyar tagozatra iratkoztak volna a második fordulóban szétszórtabban helyezkedtek el. Az is nagy gondot jelent az iskolának, hogy nem csatoltak óvodát az intézményhez. „Többször is kértük a velünk szemben levő Manpel óvoda hozzánk való csatolását, mert ez garantálná a folytonosságot. Az Európa Gimnáziumhoz is tartozik óvoda, sokat számítana, ha nekünk is lenne” – jegyezte meg az igazgató. A 7-es iskolában ősztől 23 magyar és ugyanennyi román diák kezdi az előkészítőt.
A négy osztály tagozatonként is jó eredmény
A kövesdombi Liviu Rebreanu Általános Iskola az egyetlen a lakótelepen, ezért öt magyar és öt román előkészítő osztályt kértek, ebből négyet kapott mindkét tagozat. A körzeti óvodák végzőseinek létszáma alapján körülbelül 130 magyar gyereknek kellene iratkoznia az iskolába – tudtuk meg Péterfy Erikától, az intézmény igazgatóhelyettesétől. „Vannak olyanok óvodások, akiknek körzet szerint nem a Kövesdombra kellene járniuk, saját választás alapján iratkoztak oda. Ebben az esetben nem valószínű, hogy nálunk kezdik az iskolát, ezenkívül pedig sokan szerencsét próbálnak a tehetséggondozó iskolákban. Azonban semmi sincs veszélyben, a négy-négy osztály 90 gyerekkel tagozatonként még mindig nagyon jó eredmény” – mondta az igazgatóhelyettes.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
szóljon hozzá!