Hat lelkész erősítette meg szövetségét Istennel

Három Maros megyei lelkipásztort, Lakó Jenőt (Mezőzáh), Kiss Szabolcsot (Uzdiszentpéter) és Szabó Gergely Leventét (Marosvásárhely, Tulipán utca) szenteltek fel az Erdélyi Református Egyházkerület hétvégi szovátai közgyűlésén. Ők, három másik társukkal együtt, sikeresen letették a második lelkészképesítő vizsgát, így teljes jogú református lelkésszé váltak.

Simon Virág

2013. július 08., 13:282013. július 08., 13:28

2013. július 08., 13:422013. július 08., 13:42

A hegyek erőt, szilárdságot, biztonságot, hatalmat jelentenek, mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Az erdélyiek pedig különösen érzik ennek a súlyát. „Ha a hegyek megszűnnének is, ha minden biztos pont megszűnik az életünkben, Isten szövetsége akkor is állni fog. Láttuk annak jeleit, hogy hogyan törtek szilánkokra azok az értékek, amelyeket sziklaszilárdnak, örökkévalónak gondoltunk. Az egyház sem kivétel, nem mentes ezektől a változásoktól. De azt tudnunk kell, hogy ha minden széthull, akkor is van felfelé egy kapaszkodó. Az a legtöbb, ha Isten szeretetére hagyatkozhatunk, aki hajlandó újból és újból szövetséget kötni az emberrel” – tanácsolta a püspök, kiemelve, hogy a fiatal lelkipásztoroknak meg kell küzdeniük azzal, ami ma sokaknak problémát jelent, hogy a világban Isten szeretete, parancsai nem mérvadók. A kérdés csak az, hogy azok a lelkipásztorok, akik eddig valaki mellett kellett ezekkel a problémákkal megküzdjenek, fel vannak-e készülve arra, hogy megújítsák, megerősítsék Istennel a szövetségüket? Ha ez nem történik meg, akkor Isten hűsége megmarad, viszont a mi fogadalmunk megtörik, a függőleges viszony megszűnik. Isten hűsége örök, de az ember kitartása nem, éppen ezért attól leszünk erősek, hogy vállaljuk a feladatot, amit Istentől kaptunk – zárta igehirdetését Kató Béla.

A fiatal lelkészek nevében a marosvásárhelyi Tulipán utcai gyülekezetben segédlelkészként szolgáló Szabó Gergely Levente köszönte meg az egyház vezetőségének és a gyülekezeteknek, hogy lehetővé tették a képzésüket, mellettük álltak és támogatták őket. A Székelyhon.ro kérdésére elmondta, hogy beszédében elsősorban köszönetet mondott a professzoroknak, a teológia működtetését biztosító gyülekezeteknek, de a szülőknek is. „A teológián csak az alapot fektetük le, az igazi gyakorlatot a gyülekezeti munka során fogjuk megszerezni. Azt kívántam, hogy ne gazdagságot és hírnevet adjon nekünk Isten, hanem bölcs és értelmes szívet, hogy a fogadalmunkat teljesíteni tudjuk” – mondta, kiemelve, nagy öröm volt számára, hogy immár teljes jogú lelkészként szolgálhat.

„A lelkésszentelésen az egyház vezetője és az esperesek kézrátétellel megáldottak minket, felszenteltek, ezt a pillanatot a szívembe zártam, és meggyőződésem, hogy sokáig igazi erőforrás lesz számomra” – tett hozzá a fiatal lelkész.

Az ünnepély végén az Erdélyi Református Egyházkerület részéről egy Bibliát, egy istentiszteleti rendtartást, egy énekeskönyvet, a Kőhalmi Egyházközség részéről egy könyvcsomagot, a Küküllői Egyházmegye nőszövetsége részéről pedig egy nőszövetségi címerrel hímzett bocskai nyakkendőt kaptak ajándékba a lelkipásztorok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés