A marosvásárhelyi rendőrség gazdasági jellegű csalásokat vizsgáló osztálya egy nagyméretű csalás ügyében nyomoz.
2013. augusztus 19., 15:122013. augusztus 19., 15:12
2013. augusztus 19., 15:202013. augusztus 19., 15:20
Amint a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, egy 31 éves marosvásárhelyi férfi, egy helybéli kereskedelmi társaság ügyvezetője a gyanúsított. A vizsgálati anyag szerint az adminisztrátor március–április folyamán építőanyag-beszerzésről tárgyalt egy másik társaság vezetőjével, s meg is egyeztek az anyagbeszerzésről; az anyagok értéke 347 403 lej volt, ennek az összegnek egy részét a gyanúsított ki is fizette. A fennmaradó összegre – összegszerűen 305 046 lejre – banki utalványt állított ki. Amikor az eladó cég képviselője a bankban be akarta váltani az utalványt, kiderült, hogy az összegre nincs fedezet.
A vizsgálatok eddigi eredménye szerint a gyanúsított a saját cége tőkéjét hivatalosan átadta egy másik személynek, aki így a kereskedelmi társaság egyedüli részvényesévé és adminisztrátorává vált. Azért, hogy a vásárolt anyagok ellenértékének behajtását akadályozza, a gyanúsított esetében felmerül az a feltételezés is, hogy a korábbi cége birtokában lévő, az alaptőkét felvásárló személy által jelzáloggal biztosított felszereléseket is eladta. A rendőrség kérte az információs és belső elhárítási ügyosztály segítségét is a nyomozásban. A teljes bűnözői tevékenység felgöngyölítése érdekében jelenleg nyomozást folytat a rendőrség – közölte a kapitányság szóvivője.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!