Három tartózkodással fogadták el Marosvásárhely költségvetését

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kisebb vita után három ellenszavazattal fogadták el a csütörtöki soros marosvásárhelyi tanácsülésen a város idei költségvetését. Peti András alpolgármester szerint jelentős pénzösszeget szavaztak meg az egyházaknak és magyar vonatkozású kulturális rendezvényekre.

Simon Virág

2015. január 29., 18:232015. január 29., 18:23

A költségvetés kapcsán a szakbizottságokban történt egyeztetéseket és a szavazás előtt kialakult helyzetet  egy Caragiale-darabhoz hasonlította Peti András alpolgármester, amelyben nem lehetett tudni, hogy hol vannak az elvesztett levelek. Jelen esetben csak az utolsó percben derült ki, hogy végül a harmadik változatot kell megszavazni, s ahhoz is még hozzáfűztek egyet s mást.

A szociáldemokrata párti Ioan Sabău felszólalásában kiemelte, hogy a párt három képviselője nem fogja megszavazni a költségvetést, mert tavaly hiába kérték a városháza végrehajtó testületét, hogy a költségvetés minden tételét tartsák be, s a benne jóváhagyott terveket valósítsák meg. Dorin Florea polgármester felindultan válaszolt a felvetett problémára, megkérdezve, hogy a PSD-s képviselő és a kormányzáson levő pártja hány lejt hozott a városnak, hány tervet támogatott. „Segítségre és konkrét döntésekre van szükség, nem politizálásra. Ahhoz, hogy a költségvetésbe betervezetteket végre tudjuk hajtani, teljesíteni kell a bevételi tételeket is. Ebben segítsenek, hozzanak pénzt a városnak, ne csak politizáljanak” – tanácsolta a szociáldemokratáknak a városvezető.

Az ülést követően megkértük Peti András alpolgármester, hogy körvonalazza a költségvetés fontosabb, magyar vonatkozású tételeit. „Több pénzt szeretnének európai uniós pályázatokra elkölteni, idén tízszer többet kellene elköltsünk, mint tavaly, hiszen sok pályázatunk van folyamatban, vagy most kezdődik. Ami a magyar közösséget érinti, a római katolikus egyház tulajdonában levő Unirea Főgimnázium épületének felújítására 2,5 millió lejt különítettünk el, a református egyháznak visszaszolgáltatott Bolyai Farkas Gimnáziumra 1,15 millió lejt, kétnyelvű utcanévtáblákra egymillió lejt, és a műemléképületek többnyelvű megjelölésére 100 ezer lejt. A költségvetésben szerepel Sütő András szobrának felállítása 50 ezer lejjel, a Bodor Péter zenélő kútjának visszaállítása is” – sorolta az alpolgármester, akitől megkérdeztük, hogy mi a garancia, hogy azok a magyar vonatkozású tétek, amelyek tavaly is szerepeltek a költségvetésben, de nem valósultak meg, idén sorra kerüljenek.

„Garancia nincs erre, de azon dolgozunk, hogy ezek megtörténjenek” – fogalmazott Peti András.

A Sütő András-szobor kapcsán az alpolgármester elmondta, hogy a szakbizottság elkészítette a feladatfüzetet, amely alapján kiválasztják azt a tervezőt, aki majd kimondja, hogy hol lenne a legalkalmasabb felállítani a szobrot. Aztán következik az alkotói pályázat kiírása, a kivitelező kiválasztása és az alkotás megrendelése. Az idei költségvetésben jóváhagyott összeg elég a helyszín megállapítására és részben a szobor elkészítési költségeit is fedezi. „Hosszas folyamat ez, nem tudom, hogy mikor fog állni Sütő András szobra” – summázott az alpolgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés