
Önerőből hoz létre hangszerkészítő inasokat képző osztályt a szászrégeni Hora hangszergyár, hogy a szakember-utánpótlást biztosítsa. Románia legnagyobb hangszergyárában jelenleg a szakemberek átlagéletkora 48 év., és az adminisztrációval foglalkozó alkalmazottaké is hasonló.
2013. július 11., 10:212013. július 11., 10:21
2013. július 11., 10:392013. július 11., 10:39
Nicolae Bâzgan, a Szászrégeni Hora Rt. vezérigazgatója az Agerpresnek azt nyilatkozta, hogy a román gazdaság számára hátrányos az a jó néhány éve hozott szakminisztériumi rendelet, amellyel megszüntették az inasiskolákat, így hiány van a szakképzett munkaerőből.
„Annak ellenére, hogy a bukaresti bürokraták számos akadályt gördítenek az inasosztály beindítása elé, mi ősztől megkezdjük a szakképzést. A szakember-utánpótlás biztosítása érdekében azt tervezzük, hogy első körben 15–20 fiatalt képezünk ki saját költségen. Sajnos nemcsak a bürokrácia jelent akadályt, hanem az is, hogy a mai fiatalok jelentős része nem akar jó megélhetést biztosító szakmát kitanulni. Elvakítja őket a tévében és interneten látott, gyors meggazdagodást hirdető világ, és nem akarják a megélhetésüket kétkezi munkával biztosítani” – hangoztatta a vezérigazgató.
Az igazgató szerint egyre kevesebb fiatal ismeri és szereti ezt a szakmát. „Vannak olyanok, akik máshonnan jönnek át hozzánk a jó munkakörülmények és a jobb fizetés miatt. Azonban nem csak a szakemberek zöme áll egyre közelebb a nyugdíjkorhatárhoz, hanem az adminisztrációban dolgozók is, ezért – a folyamatosság biztosítása érdekében – rendszeresen szervezünk továbbképzőket ezen a téren is” – zárta beszámolóját Nicolae Bâzgan.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!