
Vasúti átjárón rohant bele egy személyvonat egy autóba Vidrátszegen. A gépjármű vezetője életét vesztette.
2013. december 18., 20:552013. december 18., 20:55
2013. december 19., 13:212013. december 19., 13:21
Szerdán este hat óra körül Vidrátszeg területén egy személyvonat belerohant egy személygépkocsiba. Az autó vezetője, egy 30 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. A megyei tűzoltóság szóvivője, Mihai Gagyi szerint a gépkocsiban egyetlen személy, a vezető tartózkodott. Egyelőre nem tudni, hogyan történt a baleset, mindössze annyi biztos, hogy a vonat belerohant a vasúti átkelőn levő autóba. A szerelvény nem siklott ki, de meg kellett várni a vasúti pályamunkásokat, valamint hatósági személyeket, akik ellenőrizték a szerelvény állapotát, továbbá elszállították az autóroncsot. A balesetben keletkezett károk felszámolásának idejére az útszakaszon leállították a közúti forgalmat.
A rendőrség vizsgálatot folytat a baleset körülményeinek kiderítésére.
FRISSÍTÉS
Csütörtökön délelőtt sikerült valamivel részletesebb információkat kapnunk a rendőrségről. A megyei főkapitányság szóvivője, Andreea Pop úgy tájékoztatott, hogy a 124-es községi úton bekövetkezett baleset egy olyan vasúti átjárón következett be, amelyet szabályos jelzéssel (a sorompó nélküli átjáróknál használatos Szent András-kereszttel) láttak el. A mikefalvi 24 éves M. A. S. nem vette figyelembe a közlekedésirányító tábla megállásra vonatkozó jelzését, s így rohant bele az átjárón a Marosvásárhely és Temesvár között közlekedő Interregio szerelvény.
Amikor a tűzoltók a rohammentősökkel a helyszínre érkeztek, a 24 éves fiatalember már halott volt – közölte csütörtökön Mihai Gagyi tűzoltósági szóvivő.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!