
Fotó: Boda L. Gergely
Egy tavalyi felmérés szerint Romániában közel hétszázezer fogyatékos személyt tartanak nyilván, de a négy százalékot sem haladja meg azok aránya, akik törvényesen alkalmazásban vannak. Ehhez képest az északi államokban ötven százalékot meghaladja a foglalkoztatási arányuk. Segítésükre törvény született, aminek köszönhetően Marosvásárhelyen is talált már munkát hátrányos helyzetű személy.
2014. július 29., 12:362014. július 29., 12:36
2014. július 29., 12:362014. július 29., 12:36
„2013. február 25-én kezdtem a pénzügyőrségnél dolgozni” – mondta beszélgetésünk elején a 37 éves, mozgássérült Kiss Zoltán, és a pontos dátum megjelöléséből érezni: fontos volt számára az a nap. Dósa Éva 52 éves, súlyosan nagyothalló, és 2013. március 1-től dolgozik az archiválási osztályon.
Törvény biztosította munkahelyek
Mindkettejük számára a fogyatékkal élő személyek védelmére és jogai érvényesítésére vonatkozó 2006. évi 448-as számú törvény teremtett munkalehetőséget, amely azt is kimondja: a legalább ötven alkalmazottal rendelkező közhatóságok, közintézmények, cégek kötelesek az alkalmazottak teljes létszámának legkevesebb 4 százalékát kitevő arányban fogyatékkal élő személyeket alkalmazni. Ha valaki nem teljesíti az előző feltételt, akkor vagy befizet az állami költségvetésbe egy képlet alapján kiszámított összeget, vagy ezzel az összeggel egyenértékben fogyatékkal élő személyek által előállított termékeket és szolgáltatásokat vesz engedélyezett egységektől, úgynevezett védett műhelyektől.
A Maros Megyei Pénzügyőrség az utóbbit választotta, tehát könyvkötői szolgáltatásokat vásárolt az Alpha Transilvană Alapítványtól (ennek keretében működik az Atrium-program), amely fogyatékkal élő személyeket készít fel a munkaerőpiacon való elhelyezkedésre.
Elégedettek a körülményekkel
Amikor feladataikról kérdeztük őket, azt sem tudták, hol kezdjék a felsorolást, és miközben ezekről beszéltek, az az érzésünk, órákon keresztül tudnának mesélni munkahelyükről. „Az irodákból szállítják le hozzánk az iratokat, azokat legelőször is betűrendbe helyezzük. Amikor sorba tettük, akkor egy másik helyiségben összefűzzük a dokumentumokat, borítót készítünk nekik, majd ellátjuk sorszámmal” – mondta Éva, aki beszél, de a másik ember szavait csak szájról olvasva vagy nagyon hangosan ejtve érti meg. „Nagyon sokféle dokumentum kerül hozzánk, a 2 százalékos adófelajánlásoktól kezdve a társadalombiztosítási illetékekig. Rengeteg munkánk van, de szerencsére nem vagyunk határidőhöz kötve. Ha valamilyen oknál fogva el is akadna a munka, az a jó, hogy tudom, hogy hova kell menjek újabb feladatot kérni. Meg vagyok elégedve, szabadságunk is van, szabadnapot is kérhetünk. Nagyon megértők az itteni és az Alpha Transilvană Alapítványnál lévő főnökeink is” – folytatta.
„Szeretek itt dolgozni. Legalább eltelik az idő. Jól egyezek a kolléganőmmel, megértjük egymást” – tette hozzá Zoltán, akitől azt is megtudtuk: jól kiegészítik egymást idősebb munkatársával. „Én nem tudok fúrni, de azokat az iratcsomókat, amelyeket Éva kifúrt, én varrom, fűzöm össze” – mesélte. „Sokan ismernek minket, jóban vagyunk az irodai alkalmazottakkal, meg vannak velünk elégedve. Igaz, mi is igyekszünk jól végezni a munkánkat. Ha egy irodai alkalmazott a munkaidő letelte előtti percekben érkezik, és megkér, hogy keressek ki egy iratcsomót, számomra természetes, hogy kiszolgálom őt” – mondta Éva.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
szóljon hozzá!