Gyógyszerész „világtalálkozó” Gyéresi Árpád kötetében

A nyugdíjas professzor eredetileg egy ballagási kártyagyűjteményt szeretett volna kiadni a vásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 65. évfordulójára, ötlete azonban – munka közben – egy 464 oldalas, gazdagon illusztrált keménykötésű dokumentumkönyvvé fejlődött. Az írások mellett több mint ötszáz archív felvétel tanúskodik a hajdani hallgatókról, tanárokról, tudományos és szórakoztató találkozókról, összejövetelekről, kirándulásokról, magyar professzorok világtalálkozójáról, doktori címek védéséről és sportéletről. A kötetből ugyanakkor visszaköszönnek a korabeli leckekönyvek és oklevelek, akárcsak Mihály román király 1945/407-es, a magyar egyetem alapítására vonatkozó rendelete. „Egy marosvásárhelyi gyógyszerész világtalálkozónak is felfogható mindez” – jellemezte szellemesen a FarmaMedia által kiadott könyvbe foglaltakat a szerző. Mindez vonatkozhatott volna a könyvbemutatóra is, hisz az újratalálkozás ünnepe szűkössé tette az eseménynek helyszínt nyújtó Bernády Házat.

Az írások három, egymástól jól elhatárolható politikai-társadalmi korszakról nyújtanak keresztmetszetet: az egyetemalapítást és -indítást jelentő, nehézkes, de sokak által oly szépnek tartott ’50-es és ’60-as évekről, a megszorításokat hozó és a magyar nyelvű oktatás fokozatos leépítését célzó ’70-es és ’80-as esztendőkről, majd a demokrácia bő két évtizedéről. A három nemzedék emlékírásaiban nem csak az oktatásról, hanem a hallgatók foglalkoztatásáról és szórakozásáról is jelentős különbségek körvonalazódnak. Az összeállítás betekintést nyújt az összetartozó közösségbe, az ateista népnevelésbe, a doktori iskola rendezvényeire, a tudományos szocializmus és dialektikus materializmus oktatási módszereibe, az egyetem gazdag művelődési életébe, a diktatúra utolsó évfolyamának végzősei életébe, a hajdani gazdag sportéletbe és a magyar professzorok világtalálkozójába.

Az írások túlnyomó többségében az egyetem valamikori hallgatói az oktatók szaktudása és előadókészsége mellett azok sokoldalú műveltségét és emberségét emeli ki. „Tanáraink olyan pedagógusok voltak, akiktől nemcsak szakmát, de általános műveltséget, viselkedésformát és stílust tanultunk” – írja az egyik régen elballagott évfolyam képviselője. Egy későbbi nemzedékből származó társa köszönetet mond mindazon tanárainak, akik „a tudományos ismeretek átadása mellett, arra is hangsúlyt fektettek, hogy személyes példájukon keresztül felhívják a figyelmünket az örök emberi értékekre, amelyeket kincsként vihettünk magunkkal tovább”. Egy másik, 1999-ben végzett diák férfiasan belátja, hogy az emlékezés görbe tükrében tökéletesre szépültek a diákévek. Tény, hogy a kötet ismertetését vállaló barát és részben pályatárs, Jung János orvosprofesszor arra biztatott mindenkit, hogy „úgy éljünk, hogy a múltat értékeljük, a jelent élvezzük és a jövőben bízzunk”.

A könyvbemutató végén a szerző lánya, Gyéresi Júlia színművésznő a híres salernoi orvosi iskola, a mostani ember fülének mókásan csengő, de máig is érvényes ezeréves orvosi tanácsait tolmácsolta.