Golyóütötte lyukak s néhány emlékező

Egyre kevesebben emlékeznek az 1989. évi marosvásárhelyi eseményekre. Az idén is megszervezték a mártírok emléke előtti megemlékezést a főtéri keresztek előtt, amelyen a hivatásos forradalmárok és a hivatalosságok mellett alig néhány – épp arra járó – lakos vett részt.

Bakó Zoltán

2012. december 23., 16:422012. december 23., 16:42

2012. december 23., 16:542012. december 23., 16:54

 

Az ökumenikus istentiszteletet követően koszorúkat helyeztek el kereszteknél, ott, ahol 23 évvel ezelőtt vásárhelyiek és a megye más településiről származó fiatalok vére festette pirosra a frissen hullott havat. A mintegy fél futballpályányi területen hat ember életét oltották ki azok a golyók, amelyekről máig sem tudni, kinek a fegyveréből indultak öldöklő útjukra. A hadsereg a milíciára, az a rohamosztagokra, amazok meg a titkosrendőrségre hárítják a felelősséget, s innen aztán fordul minden visszafelé, folytatódik az egymásra mutogatás. Senki nem tudja ma sem, hogy ki lőtt, mint ahogyan azt sem, hogy kinek a parancsára. Gyilkosok nincsenek, csak áldozatok: hat – akkor még – fiatal ember, Bodoni Sándor (akkor 32 éves volt, ma 55 lenne), Hegyi Lajos (akkor 25 éves volt, ma 48 lenne), Adrian Hidoş (akkor 21 éves volt, ma 44 lenne), Tamás Ernő (akkor 38 éves volt, ma 61 lenne), Pajka Károly (akkor 22 éves volt, ma 45 lenne), Ilie Muntean (akkor 31 éves volt, ma 54 lenne) szülei, özvegyei, gyermekei, hozzátartozói máig hordozzák a lelkükben a bizonytalanság, felelőtlenség, s néha már a számkivetettség terhét is. Halálukra nincs sem magyarázat, sem vigasz. Cinikus megközelítés: rosszkor voltak rossz helyen, mint ahogyan többezer marosvásárhelyi is.

Az akkori eseményekre ma már szinte senki nem emlékszik, vagy nem akar emlékezni. Emléknek viszont megmaradtak a környező épületeken, a Romarta üzletház oszlopain máig látható golyóütötte lyukak. Legalább ennyi, ha már a sokszor megígért és sokat emlegetett forrdalmár mártírok méltó emlékműve nem készült el. Egyébként a megyéből összesen tizenheten vesztették életüket 1989. véres, és ész nélküli lövöldözéseiben az ország különböző településein. Marosvásárhelynek „csak” hat ember jutott.

Az akkori, máig is forradalomként emlegetett események résztvevői sajnálkozással jegyezték meg – az 1989-es mártírok nem érték meg az áldozatukkal kivívott csalódások sorozatát.

A koszorúzás után a forradalmár-egyesület elnöke a rájuk vonatkozó törvények be nem tartásáról, az akkori események emlékének megcsúfolásáról beszélt. Már az is nagy eredmény, modta az események egyik akkori résztvevője, hogy botrány nélkül zajlott le a kevésszámú résztvevővel megrendezett megemlékezés.

A szabadtéri rendezvény után a régi Városháza gyűléstermének kellemes melegében szimpóziumot tartottak az 1989-es eseményekkel kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
2026. augusztus 28., péntek

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben

Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.

Kilencéves lányt szemelt ki magának egy 54 éves férfi Szászrégenben
Hirdetés