
Fotó: Boda L. Gergely
Több mint fél éves nyereményjátékunk után csütörtökön végre gazdára talált minden egyes háztartási gépünk – legalábbis elméletben. A nyertesek kiléte már nem titok, de persze a nyeremények még a szerkesztőségben várják, hogy ténylegesen is bekerüljenek valamelyik előfizetőnk otthonába. Találkozni azonban öröm volt az olvasókkal, reméljük, nem csak nekünk.
2013. november 21., 20:372013. november 21., 20:37
2013. november 22., 12:552013. november 22., 12:55
A Posta utca 2. szám alatti volt bábszínház épületében a leghűségesebb és a legkíváncsibb olvasóink várták, hogy kiderüljön, vajon ők vihetnek-e haza valamilyen nyereményt. Az est műsorvezetését Fazakas Imola, munkatársunk vállalta, akinek írásait amúgy hetente olvashatják az Egészségünkre rovatban. Elmondta, mivel az olvasók, az előfizetők nap mint nap bizalmat szavaznak a Vásárhelyi Hírlapnak azzal, hogy olvassák a cikkeket, megfejtik a rejtvényeket és játszanak a játékokon, ezért most az újságon a sor, hogy megajándékozza olvasóit némi muzsikával, és sok értékes nyereménnyel.
Még az ajándékozás előtt az újság munkatársait is megismerhették a jelenlévők, így a cikkek alján látható név mellé most már arc is társulhat ezután, s azt is lehet tudni, hogy néz ki az fiatal hölgy, aki nap mint nap felveszi a telefont a szerkesztőségben. Az olvasókhoz a lap nemrégiben kinevezett főszerkesztője, Rédai Attila is szólt. Elmondta, bár a Vásárhelyi Hírlapnak mondhatni ő a legfrissebb tagja, a lapcsaládnál már régi motoros, ugyanis előbb az Udvarhelyi Híradó, majd a Csíki Hírlap alapembere volt. „A kétezres évek elejétől megpróbálom hozzátenni magamét a lapcsalád működéséhez. Érdemes tudni, hogy a kiadó nagy erőfeszítéseket tesz mai napig, hogy a napilapokat a maguk hagyományos formájukban továbbra is az előfizetők postájába tudja tenni, egy olyan világban ugye, amelyben az internet már szinte egyeduralkodó. Ezért is nagy öröm, amikor ilyen alkalmakon hűséges előfizetőinkkel együtt tudunk lenni, ráadásul ilyen sokkal” – fogalmazott a főszerkesztő.
Miután munkatársainkat egyesével szemügyre vehették az olvasók, átvették a terepet a meghívott színművészek. Sebestyén Aba és Szabadi Nóra operett és musical-részletekkel örvendeztette meg a jelenlévőket, felhangzottak részletek a Csárdáskirálynő című operettből, a Maricza grófnőből is, valamint számos a színművészek által kedvelt dal. Az est végén már majdnem táncra is perdült a közönség.
A muzsika után megtartottuk a sorsolást Nagy Gabriella közjegyző jelenlétében, a teremben jelenlévő egyik gyerek, Blăjan Richárd játszotta Fortuna istenasszony kezét, ő húzta előbb az egyik, majd a másik urnából a szerencsés nyertesek nevét. Azért kellett két urna, mert ígéretünkhöz híven kétszer került kisorsolásra a három díj, mivel kiadónk úgy döntött, hogy a vásárhelyi és a vidéki előfizetőket külön-külön díjazza. A szerencsés két első díjas egy-egy hűtőszekrény, egy-egy mikrohullámú sütő és egy-egy mosógép boldog tulajdonosa lesz, a két második díjas egy-egy televíziót, a két harmadik díjas pedig egy porszívót és egy mixert nyert. Bár jócskán voltak a teremben, a nyerteseink közül egy sem volt jelen, csak a lapkihordóink ismerték fel szerre-szerre a nyerteseket, s állapították meg, hogy péntek reggel a Vásárhelyi Hírlap mellé jó hírt is visznek majd.
A nyertesek
I. díj: Vicsai Irma – Marosvásárhely, 1848. sugárút
I. díj: Portik Emma – Körtvélyfája
(egy-egy hűtőszekrény, egy-egy mikrohullámú sütő és egy-egy mosógép a nyeremény)
II. díj: Juga Ildikó – Marosvásárhely, Sârguinţei utca
II. díj:Hajdú Jolán – Csíkfalva
(egy-egy televízió a nyeremény)
III. díj: Deák Árpád – Marosvásárhely, Liviu Rebreanu utca
III. díj:Makkai Imre – Backamadaras
(egy-egy porszívó és egy-egy mixer a nyeremény)
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!