Fogyóban az Első Otthon pénzalap

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Három hónapon belül elfogy az Első Otthon program pénzalapja, ha az eddigi ütemben jelentkeznek az igénylők – jelentette a Mediafax hírügynökség. Ez főként annak tudható be, hogy a program finanszírozására az idénre több mint 200 millió euróval kevesebbet hagytak jóvá, míg a kérvényezők száma továbbra is állandó.

Simon Virág

2013. június 20., 09:562013. június 20., 09:56

2013. június 20., 15:392013. június 20., 15:39

Naponta átlagosan száz fiatal igényel bankkölcsönt az Első Otthon program keretében. Év elejétől 13 ezer kérvényt bíráltak el pozitívan, a jelentkezők átlagosan 39 ezer eurós kölcsönt vettek fel, amelyből az érintettek kétharmada régi, kétszobás lakást vásárolt.

Egy általunk megkérdezett fiatal házaspár is idén vásárolt az Első Otthon program segítségével kétszobás tömbházlakást Marosvásárhelyen, a Tudor-negyedben. Elmondták, 29 ezer eurós kölcsönt vettek fel, mert volt megtakarított pénzük is. A kérvényt viszonylag hamar, másfél hónap alatt bírálták el, ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a kérvényező alapfizetése magas volt.

„Nem akartunk albérletbe költözni, és havonta 120-150 eurót fizetni, tudva, hogy soha nem lesz miénk a lakás. Ugyanakkor ekkora összeget nem tudtunk volna megspórolni, ezért fordultunk a hitelhez. Harminc évre vettük fel a kölcsönt, havonta 160 eurót kell törlesztenünk. Végül majdnem a dupláját kell visszaadnunk a felvett összegnek, mégis úgy gondoljuk, jó, hogy van az Első Otthon program” – mondták.

Év eleje óta 13 ezer jelentkezőt támogattak a projekt keretében, ez 490 millió eurót jelent. A program finanszírozására további 300 millió euró áll rendelkezésére 2013 végéig, ennek azonban kétszeresére lenne szükség az eddigi ütem alapján. Azt nem tudni, hogy utóbb kiegészítik-e az Első Otthon programra szánt alapot, de a mostanáig benyújtott kérvények támogatására még elegendő a keret.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről

A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.

Energia és műtrágya a régiónak és az országnak Marosszékről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő

Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.

Oltani próbálta a tüzet, égési sérüléseket szenvedett egy nő
2026. augusztus 30., vasárnap

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök

Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.

Összeverekedtek, húsz embert hallgattak ki a rendőrök
2026. augusztus 30., vasárnap

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget

Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.

Tizenhárom éve ünnepel így Marosvásárhely magyarsága – a Vásárhelyi Forgatag újra összehozta a közösséget
Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
2026. augusztus 29., szombat

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni

Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.

A balavásári tűzeset miatt vízkorlátozást kellett alkalmazni
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.

Kútba esett, kimentették
Kútba esett, kimentették
2026. augusztus 29., szombat

Kútba esett, kimentették

Hirdetés
2026. augusztus 29., szombat

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek

Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.

Szervkivétel Marosvásárhelyen – új esély a betegeknek
2026. augusztus 28., péntek

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét

Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.

Mikháza: mulasztással vádolják a központ vezetőségét
2026. augusztus 28., péntek

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés

Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.

Születésnapos az állatkert, szombaton este ingyenes a belépés
Hirdetés